Hírek rovat
1
Csaba László: 8-9 százalékos, a tervezettnél nagyobb lesz az infláció 2024-ben
A közgazdász szerint a tavalyi évre vonatkozó éves inflációs adat messze nem egy számjegyű.
Leszúrta a szomszédját, majd saját magával is végzett a nyugdíjas férfi
A tragédia Veszprémvarsányban történt.
Két héttel tovább tart nyitva a Renoir-kiállítás a Szépművészetiben
A nagy érdeklődés miatt. Eddig már több mint kétszázezren látták.
MÁV-Start: beérte az online jegyváltás aránya a pénztári értékesítést tavaly
Idén várhatóan már az internetes, illetve a mobilalkalmazással történő jegy- és bérletvásárlást fogja választani az utasok többsége.
1
Most már valós időben követhető az ország összes Volánbusza a Google Térképen
Nagy munka volt összehozni.
Visszatérnek a külföldiek - kezd kijózanodni a magyar turizmus
A vendégek száma 13, a vendégéjszakáké 7,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
1
Késsel fenyegette, kerékpárlánccal ütlegelte osztálytársát egy fiú, hogy elvegye a tízóraiját
Az iskolában, majd a kollégiumban is félelemben tartotta.
Halálos közúti baleset szemtanúit keresik a körmendi rendőrök
Azért, hogy a körülményeket tisztázni tudják.
4
30 pedagógusnagykövetet neveztek ki, egy vasi is van köztük
A gyerekek boldogságra való törekvését fejlesztik.
Donald Trump fellebbezett, hogy indulhasson az előválasztáson
Két államban is úgy döntöttek, hogy a helyi előválasztáson sem indulhat el.
1
Több százezer forint értékben loptak az egyik szombathelyi üzletből
Élelmiszer és vegyiáru lett volna a zsákmány.
"Biztos, hogy jó helyen jársz?" - Kérdezik a rendőrök
Azt kérik, legyünk körültekintőek, mert könnyen bajba kerülhetünk.
Még tart a januári tavasz, de már nem sokáig
Felszakadozik a felhőzet, több órás napsütésre is van esély.
12 kárpátaljai férfi akart átszökni a magyar határon
A csoport megpróbált elmenekülni, emiatt a határőrök több figyelmeztető lövést adtak le.
4
Borkai semmilyen esetben sem lépne vissza a polgármester-jelöltségtől
Azt mondta, ő a győriek pártján áll, a hatalmat pedig senkinek nem játszaná át.