Lemondott az MTV elnöke
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának keddi ülésén Szabó László Zsolt lemondott elnöki tisztségéről, amit a testület elfogadott. Az MTV Rt. szóvivőjének közleménye szerint az elnök megbízatását a keddi nappal, közös megegyezéssel mondták fel. A távozó elnököt három hónap végkielégítés illeti meg, és miután munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, nem került sor Szabó László Zsolt elnöki megbízatásának visszahívásáról szóló szavazásra. A tájékoztatás szerint az ülésen a testület egyetértett Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. elnöke február 19-i döntésével és nem vétózta meg Szenes Andrea műsorokért felelős alelnök munkaviszonyának felmondását. A közleményből kiderül az is, hogy Szenes Andrea végkielégítés nélkül távozik az intézményből. A közalapítvány kuratóriuma nem vétózta meg Szabó László Zsoltnak azt a február 14-i döntését sem, melyben Mendreczky Károlyt nevezte ki az MTV Rt. általános alelnökévé. A közlés szerint Mendreczky Károly felfüggeszti párttagságát a Fideszben és lemond a budavári önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöki tisztéről is.