Hírek rovat
Tüntettek-e el adatokat az APEH informatikai rendszeréből?
Független szakértőkből álló bizottság kezdi meg hamarosan az adóhivatal számítógépes nyilvántartásának vizsgálatát. Arra keresik a választ, hogy nem tűntek-e el Simicska Lajos hivatalba lépése után adatok a rendszerből. Mint ismert, 1998-ban a halottak napja előtt szabadságra küldték az APEH Dél-budapesti Igazgatóságának dolgozóit. Egyes feltételezések szerint ennek oka az volt, hogy a munkatársak távollétében tüntessék el az informatikai rendszerből a fantomizálódott Fidesz-cégek adatait. Az APEH belső ellenőrzése szerint nem tűntek el adatok a számítógépes nyilvántartásból.
Németország a döntőben
A vitatott körülmények között elődöntőbe jutott Koreai Köztársaság csapata Németországgal játszott az elődöntőben. Az első félidőben kitartóan gyúrták egymást a csapatok, a németek többet veszélyeztettek, a kapusok közül viszont Kahn mutatta be a legnagyobb bravúrt. Hasonlóan zajlott a folytatás is, egyetlen különbséggel: Ballack bevette Li Von Dzse kapuját.
Lomninci a Legfelsőbb Bíróság elnöke
A parlament megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökének Lomnici Zoltánt. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökhelyettesét hat évre választották meg erre a posztra.
Szívtájékon szúrta volt férjét Szentgotthárdon
Szívtájékon szúrta volt férjét dulakodás közben egy szentgotthárdi nő, mondta Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Vasárnap 16 óra körül Szentgotthárdon egy volt házaspár vitázott egymással. A lakás konyhájában történt veszekedés dulakodásba torkollott, ekkor a volt feleség egy kisebb méretű konyhakéssel szívtájékon szúrta a férfit. A volt férjet könnyebb, nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak korházba. A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást a nő ellen. (West Press)
Tárki: tovább nőtt az MSZP támogatottsága
A szocialisták abszolút többséget szereznének, ha most lennének a választások Tovább növelte előnyét a Fidesszel szemben az MSZP, a biztos szavazó pártválasztók körében már tizennégy százalékos a szocialisták előnye a Tárki júniusi adatai szerint. A felmérés szerint parlamentbe kerülne még az SZDSZ, az MDF támogatottsága hibahatár alatti. Az adatfelvételre még Medgyessy Péter kémügye előtt került sor.
Megegyezés a Haladás új tulajdonosával
Pont került a Haladás új tulajdonosa, a lombardos Bíró Péter és az önkormányzat egyezkedése végére, E szerint az önkormányzat közvetlenül beszáll az új Haladás-Lombard Kft-be. Vétójoga lesz a városnak olyan kérdésekben, mint a csapat szimbólumrendszere, színei - marad tehát a zöld-fehér - és telephelye. Az önkormányzat vállalja, hogy a 2002-2003 évadban 47,5 millió forinttal támogatja - ezt jövő márciustól folyósítják majd több részletben. Előtte azonban a Kft-nek be kell mutatnia a mérlegbeszámolóját. Ha két éven keresztül nem jut fel az NB1-be a csapat, ez az évenkénti összeg felére csökken, ha viszont feljutnak, 40 százalékkal nő. Bíró úr pedig vállalta, hogy 30 napon belül kifizeti a játékosaknak járó elmaradt tartozásokat és kifizeti a csapatnak a ligától felvett kölcsönét. Végül a közgyűlés létrehozott egy ad hoc-bizottságot is, amely kivizsgálja, hogyan veszítette el a Haladás Futball Kft alaptőkéjét, halmozott fel ötvenmilliós veszteséget, s jutott a csőd közelébe.
Az igazáért harcol a Körmend kosárcsapata
Fodor Sándor, a Körmend ügyvezető igazgatója kivizsgálást kér a szövetség elnökétől. A vasiak állítják, a játékosuk a Paks elleni bajnoki döntőben azért hagyta tisztán ellenfelét, mert éppen a játékvezetőt igyekezett meggyőzni az igazukról. Az utolsó perc vitatott jelenetéről van szó, amiről így szólt a sportvezető. "A videofelvétel alapján egyértelmú számunkra, hogy Mészáros Zalán szabálytalan triplát szerzett". - Fájó, ami történt, mi mégsem óvtunk, sőt, a találkozó másnapján dísztáviratban gratuláltunk a paksiaknak. Azt viszont szeretnénk, hogy kiderüljön az igazság. Úgy érezzük, tartozunk annyival a szurkolóinknak, a szponzorainknak, a játékosainknak, hogy ne menjünk el szó nélkül az eset mellett - mondta Fodor.