Sokkoló rovat
Gyanúsan viselkedő férfi bukkant fel egy körmendi óvodában, a rendőrség vizsgálja az esetet
Az önkormányzat is lépéseket tesz az ügyben.
Két lányt is zaklatott a hitoktató: szexuális erőszakkal vádolják
Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést kért az azóta egyházi szolgálata alól felfüggesztett férfire.
Annyira menekült a rendőrök elől egy vezetéstől eltiltott férfi, hogy közben két sorompót is letört
Egy másik alkalommal pedig behajtott egy iskola focipályájára, majd onnan futva próbált elmenekülni.
A kórházban belehalt sérüléseibe a fonói kisboltos támadás másik áldozata is
Az áldozat a helyi nyugdíjasklub vezetője volt.
Halálos balesetet okozott az autópályán, az ügyészség szerint kevés a felfüggesztett fogházbüntetés
Egy nagymama és az unokája halt meg, mert nem vette észre a defekt miatt a leállósávban álló autót a teherautó sofőrje.
Elvállalta a munkákat, az előlegeket felvette, aztán ennyi - a körmendi bíróság előtt az ügy
Több mint egymillió forintos kárt okozott a sértetteknek.
Árokba borult egy autó a 8-as főúton
Jánosháza és Hosszúpereszteg között félpályán halad a forgalom.
Szabálytalanul próbált megfordulni, motor elé került egy autó Szombathelyen
A külföldi sofőr eltévedt és a záróvonal ellenére akart visszafordulni a külső sávból, de nem vette észre a belső sávban érkező motort.
1
Kiégett egy autó motortere a 86-os főúton, Szombathely határában - videó
Többen is megálltak segíteni a bajba került sofőrnek, de oltókészülék egyik járműben sem volt.
Elviselhetetlen bűz és embermagasságú kutyaürülék: 150 kutyával élt együtt egy család egy alföldi tanyán
A család most Grúziába menekülne a magyarok zaklatása elől.
3
Halálos balesetet okozott a 86-oson, felfüggesztett börtönbüntetést kapott
A férfi egy műszakilag nem megfelelő járművel közlekedett, ráadásul túllépte a sebességhatárt.
1
Erőszakos kamaszlányok ellen emeltek vádat: az utcán teperték le és rugdosták meg áldozatukat
Aztán a pénztárcáját és a mobiltelefonját is elvették a 12, 13 és 15 éves lányok.
Fejbe rúgta a kórházi szakápolókat az ittasan őrjöngő férfi
Egy élményfürdő büféjében kezdett őrjöngeni, amit még a kórházba szállítása után sem hagyott abba.
Egy ittas magyar hátulról belerohant egy másik magyar autójába az S31-es gyorsforgalmin
A vétlen sofőr megsérült, az eisenstadti kórházba szállították.