Flipper Öcsi, eredeti nevén Jeszenszky Béla Tibor a Fejér Megyei Szent György Kórházban hunyt el kedden éjjel. A kórház szakemberei hetek óta küzdöttek életéért, a próbálkozások azonban mind hiábavalóak voltak. A zenész 1982-ben lett a Hungária tagja, a nagyközönség számára a Flipper című számmal mutatkozott be. Gyermekkorától zenélt, dobolni, csellózni tanult. A Hungária feloszlása után, 1983-ban a Dolly Rollhoz csatlakozott. Legnagyobb slágerei közt olyan alkotások szerepelnek, mint a Gina és az Arrivederci Amore. Flipper Öcsi 46 éves volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!