40 tűzoltóautó és több száz tűzoltó vonul ki szombaton a szombathelyi Fő térre

Ideális családi program.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Vas megyei tűzoltótalálkozót Szombathely Fő terén, szombaton 10 órától. A megszokott programok mellett az idén egy Szent Flórián szobrot is felszentelnek. A járművek elvonulása 14 órakor kezdődik.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tisztelettel várja mindazokat a felnőtteket és gyermekeket, akik közel négyszáz tűzoltó és negyven tűzoltó gépjárműfecskendő jelenlétében kilátogatnak az október 5-én a szombathelyi Fő téren megrendezésre kerülő V. Vas Megyei Tűzoltó Találkozóra.

Tánczos Mihály

A szombathelyi Fő teret idén is ellepik a Vas megyei hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók és azon gépjárműfecskendők, amelyek a nap huszonnégy órájában szolgálatba állnak a megye lakosságának biztonsága érdekében. A rendezvény 10.00 órakor a megnyitóval kezdődik és délután 14.00 órakor a tűzoltó gépjárműfecskendők ünnepélyes elvonulásával zárul majd.

A program:

09.40-09.55 Térzene (Szombathely Város Koncert Fúvószenekar

10.00-10.50 Megnyitó (Szent Flórián szobor felszentelése, megáldása, valamint a rendezvényen résztvevő tűzoltó egyesületek részére Szent Flórián szobor kicsinyített másolatának átadása, amely az összetartozás jelképéül szolgál)

10.55-11.20 Ünnepi menet a Sarlós Boldogasszony – Székesegyházba

11.00-13.30 Kis tűzoltó próbatétel, kis tűzoltó avatás, vízszállító gépjármű bemutatása, feszítő-vágó berendezések bemutatása, kötélpálya, TFA feladatok kipróbálása, füstsátor.

13.00-13.30 Spider Mentőcsoport és Borostyánkő Mentőcsoport kutyás bemutatója

14.00- Gépjármű fecskendők, különleges szerek egységes elvonulása a Fő térről

Forrás: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló