Egy emberként fogott össze Vassurány az első vasi gólyáért

A helyiek élelmet hordanak Surinak, a gólyának.

Február 13-án adtunk róla hírt Megérkezett az első gólya Vas megyébe! 2018. February 13. 20:24 , hogy megérkezett az első vasi gólya Vassurányba. A madarat a helyiek Surinak nevezték el. A napokban lehullott sok hó és az extrém hideg azonban aggodalommal töltötte el a vassurányiakat, attól tartanak, hogy a korán hazajött gólya nem fogja túlélni a február végi telet.

Suri, a gólya
Nyugat.hu olvasó

Összefogtak hát és élelmet kezdetek hordani a madárnak. Halat és csirkét visznek neki minden nap.

A szakemberek azt mondják, hogy a gólyák emberi beavatkozás nélkül is túlélik az ilyen időjárást. Van egyébként olyan madár is, amelyik el sem ment délire. A Madártani Társaság 7-8 Magyarországon áttelelő gólyáról is tud.

Suri, a gólya
Nyugat.hu olvasó

Minden esetre a surányiak összefogása elismerésre méltó!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód