Virul az őszben a szombathelyi sziget. Holott februárban még aggódtunk érte, ugyanis elég kopárra ritkították a növényzetét.
Idén februárban rendbe tették és kipucolták
Ilyen a Csótó letarolt szigete 2013. April 15. 10:08 a szombathelyi Csónakázó tó szigetét. A legszembetűnőbb változás akkor a fák megritkítása, a bokrok csaknem teljes eltűnése és a sétányok lekavicsozása volt. Ahogy meg is jegyeztük, a növényzetet olyannyira sikerült kitisztítani, hogy szinte átlátható lett a sziget, és meglehetősen huzatosnak tűnt.
A Csótó szigete a februári nagytakarítás után
Tánczos Mihály
Mára azonban a növényzet megtette a dolgát: szépen kinőtte magát. Legalábbis erről tanúskodnak légi felvételeink, amelyeket fotós kollégánk a minap - Szombathely felett szállva kapott lencsevégre. Gyönyörködjenek bennük:
Légifotón a Csónakázótó szigete
Mészáros Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Felszámolták a pontonhidat, levonultak a munkagépek és ismét látogatható a Csónakázó-tó szigete Szombathelyen. Körbefotóztuk.