Megdöbbent a Helyi Televíziók Országos Egyesülete a szombathelyi eseményeken

Szerintük az is baj, hogy Halmágyi Miklóst semmilyen bizottság nem hallgatta meg.
 
 

Megdöbbent a Helyi Televíziók Országos Egyesülete a szombathelyi eseményeken

Szerintük az is baj, hogy Halmágyi Miklóst semmilyen bizottság nem hallgatta meg.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Megdöbbent a Helyi Televíziók Országos Egyesülete a szombathelyi eseményeken

Szerintük az is baj, hogy Halmágyi Miklóst semmilyen bizottság nem hallgatta meg.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a csütörtöki közgyűlésen az immár többségbe került ellenzék az egyik legelső lépésként leváltotta a Lovass Tibort a városi Médiacentrum ügyvezetői tisztségéből és helyére Halmágyi Miklóst, a Vas Népe egykori főszerkesztőjét nevezte ki.

Lovassal az volt a baja az ellenzéknek, hogy nem sikerült objektívnek maradnia, és a kormánykritikus vélemények alulreprezentáltak voltak a városi médiákban.

Január végén

Az eseményekre reagálva a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) kiadott egy sajtóközleményt, amelyben megdöbbenésének adott hangot, mondván

„Lovass Tibornak Szombathely város közgyűlésén nem adtak lehetőséget, hogy megvédje a szerkesztőséget a támadásoktól, nem tudta ismertetni a Szombathelyi Médiacentrum eredményeit, nem kérték, hogy beszéljen céljaikról. Az újonnan kinevezett ügyvezetőt pályázat, a szakmai, pénzügyi elképzelések ismertetése nélkül bízták meg a Szombathelyi Médiacentrum vezetésével. Egyetlen bizottság sem hallgatta meg arról, milyen tapasztalatai vannak egy helyi televízió irányításában, s egyáltalán milyen tervei lennének.”

Lovass egyébként 2016 óta a HTOE elnökeként tevékenykedett.

Habár a Médiaközpont vezetőjének leváltása látszólag váratlanul jött, azért voltak már komolyabb előjelek. Január végén például egy elmaradt tévévita kapcsán lapunk már arról írt, hogy új médiaháború van kialakulóban Szombathelyen.
 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés