„Emlékezet radarjára pottyant légypiszok”

A Bartók Fesztivál társrendezvényeként nyílt kiállításon annak a Csáki Lászlónak képtörténeteit fogadják magukra a betonfalak, aki még a Duna Televíziónak is teremtett vizuális arculatot.

A huszonkettedik Bartók Fesztivál társrendezvényeként nyílt tárlat Képregények címmel az Írókéz Galériában, a még csak húszas éveinek exitusát taposó, de alkotói pályáján hatványozott léptekkel előremenekülő Csáki László kezének munkáiból. A Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszékének videó szakán végzett művész már remekelt a Geszti-féle ARC kiállításon, saját arculatba öltöztette a Duna Televízió Gong című kulturális műsorát, de hazavitte már a 11. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nagydíját is.

Pálfi Szabolcs, Csáki hét éve ismert jóbarát-szerzőtársa mutatta be a művészt, életteli történettel illusztrálva kettejük útkeresését: legutóbb tábortűz mellett ült, amikor is a lángokra dobott rönk kérgéből egy százlábú mászott elő, és látott neki féktelen rohangálásnak az izzó fadarabon. Ő maga töprengett egy sort, segítsen-e a szerencsétlennek, de aztán nem tette: ”húsz perc után, nem tudom miért, talán valamelyik lába megbotlott, vagy szándékosan levetette magát, de leesett a hűs hamuba és végül megmenekült.”

Állóképsorra adaptált kisjátékfilmek, újraértelmezett regények az Írókézben
Mégsem csetlő-botló útkeresésről, ellenben öntudatos maximalizmusról tanúskodnak a kiállított képek, amik nem is magukban árválkodnak, hanem – a művész mozgóképes hátteréből eredően – történeteket mesélnek el, comic-bookból ismert szövegbuborékokkal, feliratként futó kvázi-narrációval, illetve vissza-visszaköszönő mintákkal. Mindennek tetejében olykor rakoncátlanul más értelemben használva ugyanazt a jelet: például a bakelitlemezt a Csapás az Űrből című vészterhesen szürrealisztikus, a sirálydarabolást szexuális vágykeltőként megjelenítő, egy hajszíncserét a féltékenység tükrében magyarázó montázs-tébolyban.

A jelentésmódosított motívumok terepe a Mennyei Gondolatok teakeverék is, ami a Legyen a Sport a szenvedélyed-hez hasonlóan egy iróniába csomagolt, fiktív tévéreklám. És hát hogyne találnánk mozgóképről, például kisjátékfilmből adaptált sztorit is: ilyen a kiskamasz hajalapú szenvelgését feldolgozó Fluxus hajfény, vagy a hús-vér emberekkel eljátszatott La Fontaine-parafrázis, A hangya és a tücsök.

A művész érdeklődésemre egy kis körültekintést javasolt: „ha éjszaka kimész, akkor a tücskök vannak az utcán, ha nappal, akkor pedig a hangyák.” És tényleg… Annyival pedig még tartozunk, hogy kiszolgáltassuk a köztudatnak: az elgondolkodtató kiállítás a hangyák nyüzsgése közepette, hétköznapokon délután kettő és este hat között tekinthető meg, egészen július 21-ig. Csak nyerni lehet vele.

Fotó: Unger T.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kultúra