|
|
|
SOKKOLÓ
Drogos osztrák művészek termeltek cannabist a magyar határon
Közös sajtótájékoztatón számoltak be két drogültetvény felszámolásáról és a nyomozás eredményéről a güssingi és körmendi rendőrök. A történet szálai tavaly májusig nyúlnak vissza. Baranyai Sándor őrnagy, a Határrendészeti Osztály vezetője és kollégája május 14-én Nemesmedves határában ellenőrizték a határszakaszt. Az autót a faluban hagyták és gyalog indultak az ellenőrzésre.
„Az egyik tisztás sarkán láttunk egy férfit, aki a derékig érő fűből lépett elő, később pedig virágszedés közben találkoztunk vele. Németül annyit mondott, hogy „szerencsére megszűntek a határok”. Egy bepárásodott ablakú, osztrák rendszámú Opel Vectra gépkocsit is láttunk a C85-ös határjelnél, ebben egy hölgy ült. A párából ítélve régóta tartózkodhatott a kocsiban, vagy növények lehettek a járműben. Ekkor azonban még nem történt intézkedés, hiszen erre semmilyen okot nem adtak”
– mondta az őrnagy.
„Már visszafelé tartottunk, amikor egy kitaposott ösvényt vettünk észre, nem messze a vadkerítéstől. A határőr véna segített, hiszen felismertem, hogy azt nem vadak taposták ki. Követtük a csapát és egy bokros részre értünk, majd zsákokat, kannákat, szerszámokat találtunk, majd beljebb 20 műanyag dobozt leltünk, mindegyikben egy-egy vadkender tővel. Ez azonban csak a kezdet volt, arrébb újabb szerszámok és újabb marihuána-telepek fogadtak minket. Összesen 72 tő 25-30 centis vadkender tövet sikerült fellelni.”
A termesztők ügyesen formálták a környezetet az igényeik szerint. Világos, napfényes, de védett, párás helyet alakítottak ki, a vadak útját ágakkal torlaszolták el. A Körmendi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást kábítószer termesztése, előállítása, megszerzése, az országba behozatala és onnan kivitele, vagy az ország területén átvitelével elkövetett visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt. A területen látott személyek és jármű alapján a rendőrök felvették a kapcsolatot osztrák kollégáikkal, akik azonosították a lehetséges drogtermesztőket.
„Az autó egy 36 éves osztrák nő tulajdonában van. Házkutatást tartottunk a 38 éves élettársa házában és egy gardróbszekrényből nyíló helyiségben 5,7 kilogram cannabis származékot és 120 növényt foglaltunk le. Ezek feketepiaci értéke 53 ezer euró (kb. 14,85 millió forint). A párt őrizetbe vettük, jelenleg az eisenstadti büntetésvégrehajtási intézetben ülnek”
– mondta el a nyugat.hu-nak Rudolf Ehrenhöfer, a güssingi rendőrség parancsnok-helyettese.
A nyomozás alapján a gyanúsítottak 2007. és 2009. között 16 kilogramnyi szárított cannabist értékesítettek, mintegy 160 ezer euró (kb. 44,8 millió forint) értékben. Magyarországot azért választották, mert ott találtak jó rejtekhelyet, ott csak a palántákat nevelték, majd a megerősödött növényeket a házukban kialakított profi helyiségbe szállították, ott nevelték tovább. A pár meglehetősen zárkózott volt, de a szomszédok azt gondolták róluk, hogy azért, mert művészek. A férfi ugyan munkanélküli volt, de művészi körökben mozgott, a feleség grafikusként dolgozott. A kábítószert Bécsben terítették. A házuk tabu volt, senkit nem engedtek be, elfogásuk után a vad kutyájukat el kellett altatni, annyira támadt. A drogültetvény a ház melléképületében volt, távolabb az utcától, de csak a házból, egy gardróbszekrényen át lehetett bejutni.
A szakértők megállapítása szerint a pár által termesztett cannabis magas THC tartalommal bírt, jó minőségűnek számított. A növénytermesztés jól jövedelmezett, évente kb. 60 ezer eurót (16,8 millió forintot) kerestek. A termesztéshez használt helyiség berendezésére, szellőztőrendszerére költöttek ugyan néhány millió forintot, de ez bőven megtérült számukra. Az viszont már kérdés, hogy az Ausztriában kiszabható 15 éves szabadságvesztés megért-e ennyit, esetleg merítettek-e annyi ihletet bedrogozott állapotban, hogy sok éves szabadságvesztésük alatt ezt művészileg megvalósítsák a börtönben? A pár ugyanis nem csak termelte és terjesztette a kábítószert, de fogyasztotta is. A visszahúzódó életmód pont azért volt fontos a számukra, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet. Utolsó lakhelyükre 2007-ben költöztek.
SokkolóLegnépszerűbbek
Sajtónapi elismerés a nyugat.hu munkatársának – Tárgyilagos a Sokkoló rovat
Dícséretben és jutalomban részesítette a „Magyar Sajtó Napja” alkalmából Tánczos Mihályt a Vas megyei rendőrfőkapitány.
- Videó a símaszkos rablók elfogásáról
A "Jutas" Beavatkozó Alosztály kommandósai ütöttek rajta Veszprémben azon a két férfin...
- Éles gránátok okoztak fennakadást Körmendnél - Fotó a tűzszerészekről és a bombákról
II. világháborús gránátok kerültek elő Körmenden, pár méterre a vasúti sínektől és egy középnyomású gázvezetéktől.
- Diákoknak árult drog, veszélyes hulladék a nemzeti parkban
Mintegy 16 ezer adag cigarettára elegendő marihuánát foglaltak le a körmendi rendőrök az elmúlt hónapokban...
- Lefeküdt későbbi áldozataival a randiguru - szex után vitte az ékszereket
Az ORFK körözési toplistáján is szerepelt az a 31 éves férfi, aki Interneten megismert nők ágyaiba ügyeskedte be...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

Továbbra sem megy a Ligakupában
Harmadik meccsén sem tudott nyerni a Ligakupa középdöntőjében a Szombathelyi Haladás.
- Lefeküdt későbbi áldozataival a randiguru - szex után vitte az ékszereket
Az ORFK körözési toplistáján is szerepelt az a 31 éves férfi, aki Interneten megismert nők ágyaiba ügyeskedte be...
- Háziversenyeztek az energysek
Hétvégén tartotta az Energy Dabaston Dance Team idei első háziversenyét Gersekaráton.
- Uszkárbicepsztől a grimaszoló edzésig - a legvadabb fitnesz videók
Röhögés közben is erősödhetünk, úgyhogy íme egy kupacban az igazán vicces gyúrós videók...
- Szombati buligalériák
Ezen a hétvégén három szombathelyi szórakozóhelyet, a Romkert Clubot...
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN


























