Fazekas: nem leszek én statiszta!

A Haladás VSE diszkoszvetője a számára kudarccal végződött tegui világbajnokság után állítja: nem mellékszereplőként utazik a jövő évi londoni nagyelőadásra. A premier sikerét, egyben Fazekas és Kürthy olimpiai felkészülését az egyik legnagyobb árbevételű szombathelyi cég nagyban segítheti.

A dél-koreai atlétikai világbajnokságon csalódást keltett Fazekas kiesett, Pars ma világbajnok lehet 2011. August 29. 06:08 teljesítményével Fazekas Róbert, a Haladás VSE diszkoszvetője. A sportolónak, három érvénytelen dobásával, még a döntőbe sem sikerült beverekednie magát. Az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes atléta ettől függetlenül bizakodó: egyértelműen olimpiai éremre pályázik.

Nagy kudarc után nagy siker?

Fazekas állítja, túl sok volt az edzés a világversenyt megelőzően. Egy korábbi példa viszont bizakodásra adhat okot: pontosan tíz évvel ezelőtt a szintén balsikerű edmontoni világbajnokságot követően, Fazekasnak egy évvel később EB-csúccsal sikerült megnyernie a kontinenstornát. A diszkoszvető nem statisztaszerepre készül, dobogóra szeretne állni a londoni olimpián. Már csak azért is, mert koránál fogva számára vélhetően ez lesz az utolsó ebből a műfajból.

A Mohácsi TE színeiben versenyző, ám egy ideje már Szombathelyen, Annus Adrián irányításával készülő Kürthy Lajos idénye is felemásra sikeredett. A súlylökő Teguban csupán a 14. helyen végzett, 20,02 méteres eredményével lemaradt a döntőről. A sportoló célja jövőre ettől függetlenül is az olimpiai nyolcas döntő elérése lesz.

Fazekasék a kapitány szemével

Dornbach Ildikó, az atlétikai válogatott szövetségi kapitánya szerint Fazekas mindenképpen hibázott abban, hogy a felkészülés alatt nem figyelt kellőképpen az intő jelekre, és nem lépett akkor, amikor még lehetett volna. Kürthyről szólva elmondta: a súlylökő teljesítménye évek óta stagnál, de most újra megindulhat felfelé.

Ha a versenydrukktól álmatlanul töltött éjszakák miatt a szemek alatt nem is, azok előtt viszont mindenképpen az olimpiai ötkarika lebeg. A szövetségi kapitány egy jó és sérülésmentes felkészülés után Fazekastól dobogós helyezést, míg Kürthytől az első tizenkét, kisebb csoda esetén az első nyolc hely valamelyikének megszerzését várja. A két atlétát Pintér Zoltán, a Haladás VSE ügyvezetője és Schiszler Krisztián, a Mohácsi TE elnöke is mindenben támogatja.

Egyéni szponzorációval operálnak

És, ha már támogatás. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a sikertelen világbajnoki szereplés ellenére igazán komoly mecénás segíti a két sportolót. Czeglédy Csaba, a Humán Operátor Zrt. igazgatótanácsának elnökeként bejelentette: a sikeres olimpiai felkészülést elősegítendő mind Fazekassal, mind pedig Kürthyvel egyéni szponzorációs szerződést kötnek.

A személyzeti szolgáltató Humán Operátor Zrt. egyébként az egyik legnagyobb árbevételű szombathelyi cégként már régebb óta támogatta Fazekast, ennek is köszönhető, hogy a diszkoszvető kedvezőbb körülmények között készülhet, mint hazai kollégái.

A bizalom és az anyagi támogatás tehát már megvan, most már igazán csak a fiúkon a sor, hogy jövő nyáron a londoniak ne győzzék mérni a nagyobbnál-nagyobb dobásaikat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport