A három napos szombathelyi programsorozat célja, alkalmat teremtsen arra, hogy a pályaválasztás előtt álló 7-8. osztályos tanulók megismerhessék a megyében működő középfokú oktatási intézményeket. Október 25-27-éig, naponta 9-17 óráig az Oladi Művelődési Központban várják az érdeklődőket. A Vas Megyei Pedagógiai Intézet, valamint a Munkaügyi Központ standján a fiatalok egy számítógépes képességfelmérő tesztet segítségével listát is kaphatnak azon szakokról, amelyek megfelelnek számukra. A teszt és a bejáratnál kézhez kapott térkép segítségével pedig könnyedén felkereshetik azon intézményeket, ahol esetleges továbbtanulási lehetőségükről tájékoztatást kaphatnak. A rendezvényen részt vesz a megye valamennyi középfokú oktatási intézménye. Ezen kívül bemutatkozik a két Szombathelyi főiskola, két, a magyar diákok számára is elérhető osztrák iskola, a piaci képző intézmények többsége is. A vásári bemutatókat szakmai programok is kísérik. A hagyományosan megrendezett humánpolitikai fórumra és a szakmaválasztás előtti orvosi alkalmassági vizsgálatokra, work shop-okra, a kiscsoportos pályaorientációval foglalkozó beszélgetésekre szülőket, pedagógusokat, diákokat egyaránt várnak a szervezők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!