90 éves a Haladás

..de az is lehet, hogy egy kicsit több. Mindenesetre fogadjuk el, hogy 1919-ben, a MÁV Műhely Alkalmazottainak Haladás Dal- és Önképző Egyesületéből vált ki a sportegyesület. Szombaton születésnapi ünnepség a sportcsarnokban.

Maga az önképző egyesület már 1895-ben megalakult, sőt, 1905-ben már létezett sportosztálya is, de hivatalosan ekkor, 1919-ben lett önálló a Haladás Vasutas Sportegyesület.

Mindezt a „Haladás” című, a napokban megjelent vaskos kötetből tudhatjuk meg. Dr. Kövér István, a Haladás VSE elnöke több évi kutatómunkával írta meg a közel ezer (!) oldalas könyvet, amelyben az egyesület történetének minden jelentős adata megtalálható. Az egyesület életén túl általános áttekintést ad Szombathely, Vas megye sportjáról, de nyomon követhetőek a kilencven év politikai, társadalmi változásai is.

Bár Dr. Kövér István szerényen nem kézikönyvnek nevezi, mégis, a legklasszikusabb értelemben is az. Adatok, eredmények, a szakosztályok élete, alakulása, megszűnése, mind megtalálható a munkában.

Március 6-án a Haladás sportcsarnokában díszközgyűlésen ünneplik mai és régi sportolók, társadalmi munkások, vezetők, a nagy múltú egyesület születésnapját, ahol a könyv hivatalos bemutatója is lesz.

Az exkluzív kiadvány a Haladás klubirodájában március tizedikétől vásárolható meg.

A születésnapi ünnepség programja

Helyszín: a Haladás Rohonci utcai sportcsarnoka

Időpont: 2010. március 6. szombat 14 óra

Program:

Himnusz

Coubertin: Óda a sporthoz
A verset előadja: Jordán Tamás, Kossuth- és Jászai Mari – díjas színművész, Érdemes Művész, a Weöres Sándor Színház igazgatója

Ünnepi köszöntő:
dr. Kövér István a HVSE elnöke

Hozzászólások, köszöntések

Zászlószentelés
A HVSE zászlóját felszenteli: dr. Veres András megyéspüspök

Kitüntetések átadása

A Haladás Férfikar köszönti a kitüntetetteket

Könyvbemutató
A Haladás c. munkát bemutatja: Pfor. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes, NYME SEK

Szózat

Fogadás a meghívott vendégek részére

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport