- Miért kellett ennyi ideig várni a magyar sörforradalomra?
- Leginkább azért, mert a sörről szóló információk 99 százaléka gyakorlatilag a piac nagy játékosainak szájából hangzik el. Ezek a multik nyilvánvalóan nem érdekeltek abban, hogy bemutassák, hogy a sör egy sokféle ital, és elképzelhető benne mindenféle más is, hiszen ők a világ százféle sörstílusa közül kettőt főznek - ráadásul azt sem túl jó minőségben. Nem érdekeltek a tudatosság építésében, sőt, úgy fest, leginkább abban érdekeltek, hogy mindenki elhiggye azt a három bugyuta mondatot, amit mondani szeretnének a sörről. És amíg az emberek ezt elhiszik, addig az ő sörüket fogják vásárolni. A hazánkba érkezett reklámszakemberek süket dumája, mint információs fedőréteg annyira profin zárt, hogy én is hiába éltem például Londonban, eszembe sem jutott más söröket megkóstolni.
- Ennyire jól működne a “zöldüveges bolti sörök” mögött álló kommunikációs stáb? Azt gondoljuk, hogy nincs is más alternatíva?
- Ez kicsit olyan, mint az országgyűlési választások előtti apátia, amikor már kedve sincs az embernek elmenni a szavazni, mert nem érdemes, mert mindig ugyanaz van... Nem hisznek az emberek abban, hogy nekik valaha is jut más. Az angoloknak milyen jó sörük van, a bajoroknak milyen jó sörük van, itthon meg van a Dreher meg a Soproni - meg se moccansz, olyan nagy a túlsúlya ennek a homogén, nehézkedő, egyöntetű kommunikációnak. Aztán hiába próbál valamelyikük újdonságot kommunikálni, végül rájössz, hogy az is ugyanaz a vizes vacak. Ez ment húsz évig, és olyan szinten lefojtotta a sörről való gondolkodást, hogy már szinte mindenki meggyőződött róla, hogy a sör egy ilyen lábszagú dolog, olcsó üzemanyag bebaszáshoz, meccsnézéshez. Sikerült ezt elhitetni tízmillió emberrel.
- Hogyan repedt meg a felszín? Végülis a Főzdefeszt volt a jégtörő hajó?
- 2009-ben gasztronómiai újságíróként dolgoztam, amikor érkezett egy megkeresés a Gössertől, hogy kellene egyrészt írni egy szponzorált sörblogot az Indexre, meg egy rovatot a Dining Guide-ra, ami arról szólna, hogy építsük a sörkultúrát - merthogy a Gösser prémium brandként azonosította magát a piacon, és szerették volna, ha lenne ilyen tartalom, ami szerintük a minőségi sör fogyasztása felé lendíti az embereket. Aztán elvittek ide-oda, bemutatták az itthoni sörvilágot, ami egy izgalmas tanulási periódust jelentett, de pár hónap alatt eljutottam oda, hogy már rohadtul nincs mit kóstolnom. Akkor mondtam azt magamnak, hogy nekem kell itt valamit a sivatagból kiásni, ha nem akarok az unalomban megdögleni, mint sörblogger.
- És akkor jött egy meghasonlási folyamat, hogy a sok lónyál után rájöttél, hogy van jobb is?
- Nem, ilyen soha nem volt. Már csak azért sem, mert sosem voltam nagy sörös. Söröztem, mert a cigihez kell valamit inni, de soha nem gondoltam rá szeretettel, vagy ilyesmi. Nem meghasonlás volt, hanem egy hatalmas rácsodálkozás úgy fél év múlva, amikor elkezdtem szép lassan kinyitogatni az ajtókat. Először külföldi blogokat olvasgattam, aztán elmentem pár magyar kisüzemi sörfőzőbe, ahol kiderült, hogy az a tök egyszerű világos láger, ami általában nem túl jó, ha friss, szűretlen és pasztőrizálatlan, kurva jó tud lenni. Rászméltem, hogy van még a közelben zseniális sör, Tapolcától Miskolcig. Ez nagyon fontos tapasztalat volt.
- Nem orrolt meg a Gösser, hogy róluk, a potenciális konkurenciáról írtál riportot?
- Nekem újságíróként az volt a feladatom, hogy egy érdekes sztorit találjak, azzal olvasókat láncoljak magamhoz, az ő márkanevük meg így egyre több szempár előtt pörögjön. És úgy tűnt, hogy a sörfőzdés írásokra rezonál a legjobban a közönség, hirtelen nagyon sokan kezdtek kommentelni, látszott, hogy itt valamire rátapintottam. Úgyhogy én már csak ezért is ebbe az irányba mentem tovább, és a Gösser meg majd szól, ha valami nem tetszik nekik. Nem szóltak. Aztán egyszer csak eltűnt a logó, és onnantól a saját szakállamra írom a blogot.
- Időközben összejött egy ilyen kis sörblogger társaság, ott ültünk mondjuk tízen egy asztalnál, és kiderült, hogy ugyanazt gondoljuk, itt ülünk a rakás szar közepén, és egészen döbbenetes, felháborító és szánalmas, hogy mindenki, még a barátaink is egy butaságot hord a fejében a sörről, holott mi tudjuk, hogy egy csodálatos világ van a szemellenzőn túl. Összejött ez a kritikus kis tömeg, erősítettük egymást, hogy igen, ezt mindannyian látjuk, és akkor Kővári Gergő barátom kinyögte, hogy evidens, mit kell csinálnunk: egy fesztivált.
- Ha jól emlékszem, akkor már az első elsőnél az történt, hogy húsz perceket kellett várni egy-egy korsóra, akkora volt az érdeklődés...
- Másfél órákat is. Nagyon durva volt.
- Számoltatok ekkora sikerrel? Hiszen eleinte mindenki azt hihette, hogy ez csak pár ember úri bolondsága lesz.
- Mi sejtettük, hogy ez egy óriási dolog lesz, csak azt nem, mennyire sikerült ezt rendesen átadni, elmondani. Csütörtök délben a kisüzemi sör még valami divatjamúlt, kínos valami volt, amit vidékiek isznak, mert olcsó, aztán amikor péntek délben megnyitott a Főzdefeszt, láttuk, hogy ott vannak ezrek, fél órával később pedig megtelt a tér.
- Igaz, hogy ha azt mondjuk, kézműves sör, akkor tőled idézünk? Hogyan született meg a kifejezés?
- Igen, bár ez nem olyan nagy érdem, ez a craft-beer magyarítása. Igaz, a kifejezést azóta már lerángatták a sárba, az egyik budavári fesztiválon például az Arany Ászok csinált egy bódét kézműves sör felirattal, ami annyit tett, hogy a sörüket összekeverték Nescaféval a csapban. Igyekeztünk egy kis tüzet irányítani rájuk, hogy ez végtelenül szánalmas, nem is csinálták többet. Ami sokkal veszélyesebb, hogy néhány régi, rossz húszéves sörfőző szintén magára veszi ezt a köntöst, feltolják az árat párszáz forinttal... Rengeteg ember meg tőlük tudja meg, mi a kézműves sör. Ezek az úgymond ál-kézműves sörfőzők tök sikeresek is, mert divatosan hangzik, de a megszokott üveges söröktől nem nagyon különbözik a termékük.
- De nem is izgatom magam ezen annyira, hiszek benne, hogy beer will change the world, és tényleg, egy annyira alapvető dolog a sör, hogy ha azt megváltoztatod, akkor sok minden máson is változtatsz, emeled például a fogyasztói tudatosságukat. Mert amúgy hiába hiszi tízmillió ember, hogy az Arany Ászok a sör, attól az még nem biztos, hogy igaz. Persze ha Magyarország jelentős része egy műveletlen létformában szeret létezni, akkor úgy nehéz. Nehéz, ha a kézműves sör lassan több embernek fog egy színes, gyümölcssel felütött löttyöt jelenteni, mint bármi mást.
- Lehetünk még sörös nemzet, és nem csak boros nemzet?
- A bor annyiban más, mint a sör, hogy Magyarországon nagy hagyományai vannak, amiből az fakad, hogy soktízezer ember függ tőle egzisztenciálisan. A sörrel ez nincs így: ahhoz nem kell föld, nem kell szőlő, ahhoz gép kell, tudás meg akarat. Sosem lesz akkora társadalmi beágyazottsága, mint a bornak, magyarul amikor a döntéshozók pénzeket osztanak és jogszabályokat hoznak, akkor sosem fogják annyira tisztelni a sört mint a bort, ami szinte egy választói réteg. De szerencsére vannak már páran itthon, akik európai szintű történeteket hoznak össze sör témában.
- Mondasz három aktuális hazai kedvencet?
- Például itt van a Róth Zoli-féle Távoli Galaxis, ami legutóbb megnyerte a házi sörfőzők versenyét, ami a kezdeti húsz literes kísérletezős fázisból ma már eljutott a havi ezer literig, és megvan az a hat-hét kocsma, ahol általában megtalálható. Extrém vonalon ott van az Alulu, amit a HopFanatic csinál, és az benne a vicc, hogy kókuszos kaliforniai Pale Ale, a malátába kókuszt kevernek. Ez elsőre egy halálosan kultúraidegen dolognak hangzik, pedig nagyszerű nyári sör. Vagy itt az Importer, amit a Nils Hansen nevű norvég sörfőzdével kooperációban készítettek, egy 11 százalékos, iszonyú nehéz, durván komlós, mégis csodálatosan pörkölt szénfekete sör.
- Magyarország még masszívan a kísérletezés fázisában van, vagy vannak már mintázatok, amiből kialakulhat egy jellegzetesen magyar sör?
- Ez nehéz kérdés... Igazából ezen én már régóta ügyeskedek úgymond, én megcsináltam a Fóti Sörfőzdével együtt a Keserű Mézt, amit kicsit ilyesminek próbálok előadni. Benne van ugyanis ez a kisüzemi sörfőzés, mert rohadtul friss, tápláló, mintha napfényt innál, másrészt úgy van már megkomlózva, mint az amerikaiak - a kulcs a receptben a komlóhasználat, és azon keresztül a keserűség sokfélesége -, szóval ez egy hibrid, először ilyen kis finom, aztán bumm, beüt a komló. Vagy itt van például a köleses láger, ami a vereckei hágón bejött őseink által ivott boza előtt tiszteleg, ez is lehet egy magyar stílus. Kreativitás kérdése, lesz-e, és milyen lesz a tipikusan magyar sör.
