Várakozásaink mint paprikás levet fortyogtató bogrács alól a perzselő lángnyelvek, úgy törtek a magasba, köszönhetően annak, hogy két hete a gasztroforradalom szókapcsolattal terítettek meg a szervezők a fesztiválnak. A Budai Gourmet azokat kívánta becsődíteni a Millenárisba, akik nagy barátai saját gyomruknak.
Úgy tűnik, túl sokat jártunk a Szigetre, hogy még egy ilyen fesztiválon is a felajzott tömeget vártuk, mert nem, ehhez a ritmushoz le kellett lassulni - de nem azért, mert döcögve hömpölygött volna az emberek nyája, mint egy WAN2 és Metal Hammer színpad között, hanem mert nem is nagyon volt, ami hömpölyöghetett volna.
Hiába, a 2900 forintos belépő azért még a legnagyobb bélpoklosokat is elgondolkodásra készteti - és ezen még a szánkban ingyen porladó ételkatonák sem segítettek. Ilyenből mondjuk nem is volt sok - a fából ácsolt bódék többségében elkérték a pénzt minden egyes kóstolóért.
Pedig a választékra nem lehetett panasz: itt volt például a lecsók, házi csalamádék és a - tessék figyelni, mert egyszer írom csak le - csókálló, azaz szagtalanított fokhagyma mestere...
...éppúgy, mint a sonka-oligarchák...
Persze volt, aki valószínűleg nem örült ennek.
Nem maradtak eldugva a sajtkülönlegességek sem: Brin de Paille, Camembert le Petite, Le Grand Rustique Light - azaz csökkentett zsírtartalmú fehérpenészes lágysajt -, a paletta széles és hosszú volt, bár hozzá kell tenni, ezek sem részesítik extra kegyekben a magyar pénztárcát, kilójuk 5-6000 forinttól indult.
Az Egyetemes Sajtbirodalomba ráadásul betette a lábát a tudományos alapokra helyezett, úgynevezett molekuláris konyha is. Szép, új világ jön ránk, vagy a pusztulat?
Így vagy úgy, pezsgővel is leöblíthettük a választ.
Egyesek meg egyenesen több mindennel is leöblítették, ha éppen nem tudtak mit választani a számtalan príma nedű közül.
De az is biztos, hogy mindenféle felesleges kérdéseken általában véve nem töprengtek a gyomorfesztiválozók, és inkább elkényeztették a nyelvüket, hadd forgolódjon kedvére a szájüregben.
Voltak helyek, ahol inkább az orrnak jutott a jóból, ennél az olívaolajos standnál például szenvedélyesen szagoltatták az arra járókat termékeikkel, amikről megtudtuk, hogy Pomázon, egy andalúz-toszkán stílusú ház udvarán egész évben ugyanezt meg lehet tenni - mármint a grátisz kóstolást -, szörpökbe keverve.
Ha aranyáron is mértek mindent - egy szakértőnk szerint a kétszeres szorzó a legtöbb helyen dominált, mármint a szokásos budapesti, ínyencek ellátására szakosodott gasztro-üzletekhez képest -, azért a külcsínre fokozottan figyeltek, az elegancia még az iránymutató táblákban is testett öltött...
...az elégedettség pedig gyakran kiült az arcokra.
Aztán ha lezajlott a kellő mértékű meglepődés a balatoni busából készített halhabféleségre, amit jéghideg, folyékony nitrogénbe mártottak, majd úgy tálalták fel, mint valami fagylaltgombócot...
...akkor le lehetett fojtani a megrázó élményt igazi fagylalttal, kézművessel...
...végül ejtőzni egy félórát az erre foganatosított chill-out zónában.
Ha konklúziót kell vonnunk, akkor az nem nehéz: az árazások alapján a célcsoport ténylegesen az a budai villalakó volt, aki aztán meg is jelent, és boldogan fizetett ész nélkül mindenért.
Sajnos ez még mindig nem az a fesztivál, ami közelebb hozza az egyszerű, de financiálisan nem túl eleresztett ínyencet a gasztronómia hazai fellegváraihoz - nem biztos ugyanis, hogy az a megoldás, ha egy kiköltöző étterem tenyérnyi kartonlapon tesztelésre felajánlja valamelyik fogásának egytizedét, de még így is elkér érte hatszáz forintot. Csak erre az alkalomra nyomottabb árakkal sokkal jobb eredményeket érhetett volna el a Budai Gourmet az emberek meggyőzését illetően - így viszont egy centit sem csökkent a távolság az ízlelni akarók és az ízlelésbizniszben dolgozók között. Kár érte.
