Ha Magyarországról van szó, egy külföldinek a pörköltet, halászlét, gulyást kínáló, egykori betyárvilágot felidéző csárdák, no és az ezekhez szorosan kötődő cigányzene ugrik be. Ezek nemzeti múltunk örökségei, olyan egyedi értékek, mint az angliai, skóciai kastélyok, a holland szélmalmok és papucsok, az amerikai country zene, a francia sanzon, vagy éppen az argentin tangó. Becsben, életben tartásuk nemcsak nemzeti érdek, de kötelesség is. Lenne, mivel a cigányzene már régóta halódik, s már a csárdavilág is mulandóban.
Szomorú látvány egy bezárt, sorsára hagyott, az enyészetté lett, egykor népszerű, forgalmas csárda, amelyből többet térségünkben is felfedezhető. Vannak klasszikus, tipikus építészeti jegyeket hordozó csárdaépületek, vannak olyan „műcsárdák”, amelyeket a mai korban építettek fel a régiek mintájára, s vannak olyan vendéglátóhelyek is, amelyeknek ugyan nem sok köze van a csárdai jelleghez, de tulajdonosuk jó üzleti érzékkel csárdának „becézve” üzemelteti őket. Persze van példa ennek a fordítottjára is.
Amikor egy valódi csárdaépületet - ki tudja mi okból - vendéglőként üzemeltetnek, pedig a csárda szónak - főként a külföldi vendégek körében – sokkal nagyobb lenne a vonzereje. Valahogy az igazi magyar csárdát zsúptetővel vagy nádfedéllel, boltíves tornáccal, kicsi, zsalugáteres ablakokkal, fapadokkal és asztalokkal, magyaros ételekkel, no és természetesen cigányzenével képzeljük el.
Hajdanán közismert volt a szombathelyi Nagy-Pityer Csárda a 18. század végén épült épületével. A Körmendi úti vendéglátóhely aztán bezárt, az épület évtizedeken át egyik szégyenfoltja volt a városnak. Mígnem egy régi, tapasztalt vendéglős gondolt egy nagyot, és a csárdai jelleget megőrizve, néhány évvel ezelőtt nagyon szépen felújította, igaz nem csárdának, hanem vendéglőnek titulálva. Az üzemeltetés azonban döcögött. Úgy tűnik, a Nagy-Pityer Csárda meg lett átkozva, mert ismét „lakat került” rá, pedig jelenlegi állapotában a város egyik büszkesége lehet(ne).
Szomorú látványt nyújt egy elhagyatott, hamisítatlan csárdaépület Tompaládonyban, a településen átvezető, forgalmas főút mentén, a büki elágazásnál. A Pipás Csárda mintha a régmúltból maradt volna ránk, s nehéz elképzelni, hogy ilyen vonzerővel ne lehetne gazdaságosan működtetni. A sorsára hagyott csárdaépület mindenképpen megérdemelné, hogy megmaradjon az utókor számára.
„Kocsi Csárda,11-22 h” - olvasható Csákánydoroszló és Szentgotthárd között a 8-as főút mentén elhelyezett tájékoztató táblán.
Már, amikor még üzemelt ez volt a nyitva tartási idő. De hol van már a tavalyi hó! Ez a vendéglátóhely is megszűnt, s kikerült az épületre a kiadó-eladó tábla. De említhetnénk a hajdan népszerű sárvári Herpenyő Csárdát is, amelyet a helyiek és az ott megforduló vendégek bánatára az 1990-e években lebontottak. Állítólag egy német megígérte, hogy újjáépíti. Most se régi, se új csárda.
Szerencsére akad pozitív példa is. Sokan emlékeznek még a Balaton part egyik legismertebb, leglátogatottabb helyére, a Helikon stand közelében lévő keszthelyi Halászcsárdára. Oszlopos tornácos, nádfedeles kialakítása, kiváló halászleve évtizedeken át vendégcsalogató volt. Az 1930-as években épült és az 1980-as évekig működő csárda épülete teljesen lepusztult a Balaton „fővárosának” nem éppen dicsőségére. Mint hírlik, egy helyi vállalkozó fantáziát látott a felújításában és újranyitásában, ami rövidesen meg is fog történni. Persze már modernizált változatban.
