Szeptember harmadik hétvégéjén avathatják fel a Hali stadiont

Úgy tudjuk, több tízmillió forintba kerül az ünnepség.
 
 

Szeptember harmadik hétvégéjén avathatják fel a Hali stadiont

Úgy tudjuk, több tízmillió forintba kerül az ünnepség.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Szeptember harmadik hétvégéjén avathatják fel a Hali stadiont

Úgy tudjuk, több tízmillió forintba kerül az ünnepség.

Láthatóan a célegyenesbe fordult a Haladás Sportkomplexum építése, a héten adtunk hírt róla, hogy feszül már az üveg fólia a Stadion nézőtere felett, a munka pedig továbbra is rendíthetetlenül tart.

Kíváncsiak is voltunk, hogy mire lehet kész a Haladás új szentélye. Így a városházánál érdeklődtünk arról, hogy mikor adhatják át végre polikai beszédekkel, meg állófogadással a stadiont. Választ nem kaptunk, vagyis csak annyit, hogy amint lesz hivatalos program, azt kiküldik a sajtónak.

Kénytelenek voltunk tehát máshol informálódni és eredményre is jutottunk. Úgy tudjuk, hogy a Haladás Sportkomplexumot szeptember harmadik hetének hétvégéjén, tehát szeptember 16-17-én lehet a nagy avató.

Nem apózzák majd el az átadó ünnepéget, hiszen informátorunk azt mondta, 40 millió forint van előirányozva, az avató finanszírozására.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés