A Fidesz Facebook-cselédjei Szombathelyen is szorgalmasak, Hende oldalán már bekapcsolták a Soros-propagandát

Philll / Shutterstock / UA

Tegnap nagyon fontos cikket közölt a 444 arról, micsoda virtuális sereget toborzott össze a Fidesz annak érdekében, hogy a Facebookon minél több helyen tolhassák bele az emberek arcába a rendszerint az igazság teljes kitekerésével dolgozó, aljas kormánypropagandát.

A NER egyik, a híroldalnak kitálaló közlegénye szerint a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének "virtuális munkatársat" kellett kineveznie még 2017 tavaszán, akinek ma az a feladata, hogy az őt kinevező politikusok oldalának gondozásán túl a pártközpontból érkező utasításokat végrehajtassa helyi Fidesz-aktivistákkal. A feladatok naponta érkeznek, és még arra vonatkozóan is van útmutató, hogyan kell ellenzéket lejárató mémeket gyártani. A központi utasítás végrehajtását pedig végül igazolni is kell, amit annyira komolyan vesznek, hogy ha valaki nem teljesíti az utasítást, azt még SMS-ben is számon kérik.

Hende Csaba virtuális szolgálója is összecsapta bokáját a parancsra, hogy ideje hazudni egyet

Tegnap pedig nagyívű, borzasztóan bonyolult feladatot kaptak az Orbán-kormány kritikátlan facebookos kiszolgálói: továbbosztani a Fidesz oldalára kikerült, röhejes és persze továbbra is minden igazságot nélkülöző montázst, amin Gyurcsány és Vona és Soros és Széll és Karácsony mennek szögesdrótot vágni a menekülteknek.

A szombathelyi cseléd gyorsan, egy órán belül megoldotta a feladatot - Hende Csaba komornyikja különösen stréber droidja lehet a pártnak. Arra persze nem vette a fáradságot, hogy legalább a kreativitás legapróbb szikráját mutassa, mert egy-az-egyben átmásolta a fideszes blablát a bejegyzés szövegébe:

Nyugat.hu

A közel háromezer megosztás és bármelyik fideszes képviselői oldal felkeresése azt mutatja, a gépezet működik - más kérdés, hogy az emberek, akikkel szembejönnek ezek a képek, mennyire nyalják be a nyilvánvaló és egyre nagyobb őrültségeket. Ráadásul ne felejtsük, az sem volt olyan régen, amikor a NER által einstandolt egyik megyei lapban meghekkelték Orbán Viktor interjúját. Most a fenti rendszer működéséről is az egyik tag teregetett ki.

A gépezet tehát hiába működik, vannak, akik azért örömmel akasztják be a fémrudat a fogaskerekek közé. És valószínűleg nem ez volt az utolsó ilyen, mert akinek helyén van a szíve, annak erre a hánytató tempóra azért már megmozdul a gyomra. Kíváncsiak vagyunk, a párt arctalan szombathelyi facebookcselédje hogy áll szív- és gyomorügyileg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet