Október utolsó és november első napjaiban sokan indulnak útnak, hogy felkeressék elhunyt szeretteik sírját. Virágot visznek, mécsest gyújtanak, néhány percre megállnak a sírkő előtt. Van, aki imádkozik, más csak csendben emlékezik, és olyan is akad, aki ilyenkor látogat el először hosszú idő után a temetőbe.
A mécsesek apró fényei ilyenkor különös hangulatot adnak a sírkertnek. Egy-egy láng mögött egy emberi történet, egy családi emlék, egy hiányzó hang vagy tekintet húzódik meg.
Fotósunk vasárnap este a szombathelyi Szent Márton temetőben járt, ahol a sírokon pislákoló mécseseket örökítette meg. Megfigyelése szerint évről évre kevesebb fény gyúl a sírokon. Ennek több oka is lehet, de az egyik lehetséges magyarázat, hogy egyre kevesebben látogatják az elhunyt hozzátartozóik sírját.
Egy ilyen változás mögött sokféle történet állhat. Vannak családok, amelyekben már kevesebben élnek azok közül, akik egykor közösen érkeztek a temetőbe. Mások messzire költöztek, és a távolság miatt ritkábban jutnak el a sírokhoz. Az emlékezés formái is változhatnak: nem mindenki ugyanúgy őrzi a kapcsolatot az elhunyt szeretteivel.
A mécsesek számából persze nem lehet megmondani, mennyien emlékeznek, és azt sem, hogy mennyire él valaki a hozzátartozói emlékezetében. A gyász és az emlékezés nem mérhető a sírokon égő lángok számával.
A Szent Márton temető 
Kétezer év története és föld alatti családi sírkamrák: ilyen a szombathelyi Szent Márton temető kriptavilága May 25. 07:05 vasárnap esti képei mégis felvetnek egy kérdést: vajon néhány évtized múlva hogyan emlékezünk majd azokra, akik előttünk jártak? Milyen szokásokat viszünk tovább, és mi változik meg abból, amit ma még természetesnek tartunk?
A fotókon a temető esti arcát, a sírokon világító mécseseket és a november eleji emlékezés hangulatát mutatjuk meg.
