Lemondott posztjáról Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere

Közel húsz évig volt a város második embere, képviselői székét egyelőre megtartja.
 
 

Lemondott posztjáról Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere

Közel húsz évig volt a város második embere, képviselői székét egyelőre megtartja.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Lemondott posztjáról Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere

Közel húsz évig volt a város második embere, képviselői székét egyelőre megtartja.

A hír igaz - erősítette meg lapunknak telefonon Molnár Dániel, a körmendi városháza sajtófelelőse, 19 évnyi alpolgármesterség után lemondott posztjáról Szabó Ferenc alpolgármester. Molnár a részletekről nem kívánt beszélni, javasolta, hívjuk fel Szabó Ferencet.

Megtettük, Szabó annyit mondott, kutatói munkájára akar koncentrálni, és egyéb magánéleti problémái is hozzájárultak döntéséhez. Mint mondta, képviselői mandátumát megtartja. A választásokon a Fidesz-KDNP jelöltjeként nyert, kérdésünkre azt mondta, ebben nincs változás, egyelőre marad abban a csapatban, de jelenleg még minden képlékeny.

Az ügyre később még visszatérünk.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés