A tárlat történeti megközelítésben mutatja be az elmúlt két évtized hazai rajz- és sokszorosított grafikai művészetének fejlődését, alkotásait, mindeközben egy sor kérdést is felvet. Mit jelent ma a rajz és a nyomat? Mi a szerepük? Hol helyezkednek el a képzőművészeti hierarchiában? Hogyan gondolkodunk ezekről az alkotásokról? A kiállítást május 22. és június 5. között tekinthetjük meg az Irokéz Galériában.
Kilépve a festészet árnyékából
Némely jel arra mutat, hogy a rajz iránt ismét érdeklődni kezdenek az emberek. Nem csak a nemes grafika lett végre hosszú idő óta ismét népszerűvé, hanem a közvetlen rajz is…
Lyka Károly művészettörténész 1903-ban vetette papírra ezt a gondolatát, de szavai ma újra aktuálisak, ugyanis a hazai grafikai művészetben ismét fellendülés figyelhető meg, a tárlat középpontjába ezt a jelenséget helyezték a szervezők.A művészeti sokszorosított grafikát és rajzot, bár több jelentős korszakuk is volt a 20. században, sokáig csupán a festészet árnyékaként tartották számon mint vázlatokat, illusztrációkat, tanulmányokat. A magyar művészettörténetben Kondor Béla munkásságát tekinthetjük korszakváltónak, majd az őt követő generáció is gyökeresen megváltoztatta az említett szemléletet. Ennek köszönhetően a grafika lendületesen fejlődött, de a nyolcvanas évekre visszacsúszott a könyvillusztrálás szintjére.
A két évtizeddel ezelőtt felnövekvő generáció azonban ismét a rajzot és a grafikát választotta az önkifejezés eszközének, és a műfaj ezzel a határait is kitágította: az alkotók rajzinstallációkat készítettek, megjelentek a térben elhelyezett rajzobjektek, illetve egész falakat betöltő művek születtek az addigi apró rajzok helyett.
Pillanatok, emlékek, irkafirkák és struktúrák
A kiállítás ezeket az újításokat, jelenségeket mutatja be, öt tematikai csoportba szervezve az alkotásokat, ráadásként pedig a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből is érkeztek ofszet- és szitanyomatok, melyek Makó és Vác meghatározó műhelyében készültek.
Az öt fő irányvonalról szólva elsőként említsük meg a pillanat és a látvány azonnali megragadását, az érzések kifejezését, amelyre a rajz mint gyors és spontán technika kiválóan alkalmas. A második csoportban olyan munkákat láthatunk, amelyek az élet mindennapi eseményeit jelenítik meg, az embert körülvevő jelenségeket és emlékeket. A következő csoportot a
rossz rajzok
alkotják, de ez a kifejezés nem minősíti az alkotást, csupán arról van szó, hogy a művészek beemelték a grafikába a gyermekrajzok őszinte és érzékeny világát, az irkafirkák kuszaságnak tűnő mondanivalóját.
Találkozunk olyan grafikákkal is, amelyek a sík és a tér, az egész és a rész egymással való viszonyát ábrázolják, rendszerekben és struktúrákban való gondolkodásra késztetnek, éppen ezért ezek a munkák szinte kilépnek a papír fizikai keretéből. Végül az utolsó csoportban azok a rajzok és nyomatok kapnak helyet, amelyek ideák jelennek meg szöveg kíséretében, de gyakran maga a szöveg is műalkotássá válik.
