Aki az elmúlt pár évben a Duna budai partjáról, a Szabadság híd és a Petőfi híd között átnézett a túloldalra, a tekintetét azonnal bilincsbe verte a futurisztikus, üveglapokkal tarkított, szögletesség helyett mégis egy buborékszerűen elfolyós formát felöltő CET, amit nemrég Bálnára kereszteltek át. Az építmény 10 milliárd forintjába került a fővárosnak, de ahhoz, hogy elkészüljön, egy csomó pereskedésnek és mutyigyanút sem nélkülöző marakodásnak kellett lezajlania - ráadásul 4 millió eurónak még mindig hűlt helye van. Nem éppen örömteli, hogy Budapest egyik legizgalmasabb épülete ilyen homályos múlttal volt kénytelen megnyitni, mindenesetre ma feltárta a kapuit, mi meg átlibbentünk rajtuk.
De előtte még villámgyorsan csodájára jártunk, micsoda patent sétálóövezetté vált a Dunapartnak ez a része, padokkal, kétsávos bringaúttal, arról nem beszélve, hogy ennél jobb felszínközeli naplementefigyelő szpot perpillanat nincs a pesti belvárosban:
Így "ugrik ki" a fejünk felé a főbejárat, az élettelen tengeri állat feje:
Ez pedig már a Jónás Kézműves Sörház logója a bejáraton. Lehetett volna akár az egész épületé is, de ők beérték ezzel a kis egyszerűvel.
Ez volt a nyitás hivatalos napja, aminek elején a főpolgármester-helyettes Bagdy Gábor olyan nagy szavakat használt, hogy
mostantól már a budapestieken múlik, mi lesz az épületből, legyen ez Budapest Eiffel-tornya!
Igaz, egyelőre több üres hely van benne, mint amennyi bérlő, és az ezerfős rendezvénytermet sem fejezték még be, de ma már beengedték az embereket, akik bálnás luftballonokba ütközhettek mindenfelé. Ilyen belülről a gyönyörű bestia gyomra:Lufik, hosztesszek, hosztesszek, lufik.
Ebben a teremben éppen némi hagyománytisztelésbe szaladtunk bele, aminek a látszóbeton (lásd a háttérben és a mennyezeten) olyan friss ízt adott, hogy szinte azonnal újra menővé avatta a magyar népzenét. Reméljük, így is hagyják a falakat!
Majdnem szemben a Nemzeti Táncszínház tagjai tartottak edzést, vagy még inkább bemutatót tudásukból. Én idáig nem is tudtam, hogy nőket ilyen légiesen lehet dobálni, fél karral a derekukra markolva!
Az érdeklődő közönség egy része pedig a selfie oltárán áldozott!
Játszóház? Az mindig jól jön.
Egy darab a még kihasználatlanul álló terek közül:
És egy darab nagyon viccesnek tűnő lift, amivel szembehelyezkedve az az érzésünk támadt, hogy ez csak egy színházi díszlet, hiszen a semmiből éktelenkedett oda elénk. Pedig tényleg egy darab liftet tartalmaz. Érdemes szemrevételezni a két oldalon végigfutó falat is, ez a régi-új raktárépület maradéka, amire a Bálna acél-üveg héja ráépült.
Parádés háttérdíszlet a színpad mögött: úgy hívják, hogy Gellért-hegy! Ottjártunkkor épp a Snétberger Zenei Tehetség Központ ifjú reménységei játszottak úgy, hogy az simán beférne a Lamantin Jazz Fesztivál főműsoridejébe. Apropó, ha már kultúra: a Bálna második emeletére költözött az Új Budapest Galéria, a mínusz egyedik szint pedig egy régiség- és biopiacot fogadott be.
Végül: a Bálna esti, folyamatosan változó színű megvilágításban. Minket megvett kilóra, vagy inkább csak dekára, számításba véve az előéletét, meg a nyomorultul járt alvállalkozókat, akik még mindig futnak a banki garanciájuk után. Akit bővebben érdekel a heyszín, az itt fogadhat be annál is több információt, mint amit mi most itt elhelyeztünk.