„A gazdaság nem szereti a forradalmat”

Szombathely rá van szorulva a multik munkahelyeire, a kormány lopakodó intézkedései viszont nem keltik fel a nemzetközi bizalmat – hangzott el Ipkovich György és Nemény András közös sajtótájékoztatóján.

A két szocialista országgyűlési képviselő a most zárult, kéthónapos parlamenti ülésszak értékelésére hívta össze az újságírókat. Igazi, ingujjas nyári hangulat volt, Ipkovich azt is megkérdezte, miért nem nyaralunk. Gyors válasz: mert az MSZP sajtótájékoztatót tart.

Az ideológiai alapvetés szakasza

Nemény András kezdett, aki az ülésszak elejét az új kormány ideológiai alapvetési szakaszának nevezte. Amivel nincs is komolyabb probléma, természetes, ha egy új kormány a saját idológiáját képviseli. Azzal viszont már van, ha mindezt a demokratikus intézményrendszer rovására teszi. Márpedig – Nemény szerint – ez történik, hiszen minden közjogi helyre olyan embereket tesznek be, akik valamilyen módon kötődnek a Fideszhez.

Példaként hozta fel az Országos Választási Bizottságot, ahol az új tagok önéletrajzában minden esetben felfedezhető a nagyobbik kormánypárthoz kötődés. A Nemzetközi Együttműködés Rendszere pedig nyilvánvaló hazugság, hiszen a választások előtt nem tudták, miben kellene együttműködni, ami így utólag nehéz. Nemény szerint ez cinikus magatartás, miközben Orbán Viktor szavakban a cinizmus ellen harcol. De ez politikai ügy, ami ellen küzdeni kell, viszont nincs nagy hatással az országra.

Ennél sokkal nagyobb probléma a gazdaságpolitika, ami köszönőviszonyban nincs a választási ígéretekkel – mondta a képviselő. Az egyszeri, radikális adócsökkentésből egy százaléknyi csökkenés lett, közben megadóztatják a minimálbéreseket, vagyis a kevesebbet keresők többet fognak adózni, a magasabb keresetűek – például az országgyűlési képviselők – pedig kevesebbet.

„Rossz és sötét viszarendeződés”

Nemény ostorozta egy kicsit a „cselédtörvényt” is. Vagyis azt, amely lehetővé teszi, hogy az adórendszeren kívül is fizessenek valakinek. Ez a régi cselédrendszer felé vezet, hiszen a háztartási alkalmazottakat fizetik ezen a módon. A képviselő kijelentette, ez rossz és sötét visszarendeződés. Nemény levonta a következtetéseket is, a Fidesz a felős egyharmad kormánya lett, a gazdag emberek pártja. Hiszen a bankadó esetében sincs agarancia arra, hogy az adót végül ne a hitelesek fizessék meg.

Ipkovich György először örömét fejezte ki, mert két szombathelyi képviselő ül most az MSZP-frakcióban. Aztán szakpolitikai ügyekbe merült bele, mondván, változás lesz az állam fejlesztéseknél, amelyek közül többet le fognak állítani. Kérdés, mi lesz azokkal, amelyeknél már elindult a munka, az önkormányzatok felhasználták az önerőt, a pályázati támogatásról azonban még nem írták alá a szerződést.

Ipkovich kijelentette, Szombathelyt ez nem érinti, itt minden beruházásnál aláírták korábban a szerződést, de a megye több városát (Kőszeg, Répcelak, Körmend) igen. Ráadásul úgy tűnik, a kormány közvetlenül akarja támogatni a vállalkozásokat a Széchenyi-terven keresztül, nem úgy, mint korábban, amikor az állami és önkormányzati megrendelések szolgáltak erre a célra.

Folytatják a korábbi irányvonalat?

Hozzátette, a kormány politikáját a nemzetközi gazdaság, világgazdaság ítéli majd meg, ennek eredményét jelzi már a forint árfolyamának mélyrepülése. Vagyis: lenne javítanivaló a gazdaságpolitikán. Ipkovich szerint aggodalomra ad okot, hogy romlik a ország nemzetközi kapcsolati rendszere, hiszen a gazdaság nem szereti a forradalmat. A gazdaság a kiszámíthatóságot szereti.

A világgazdasági válság csillapodtával várható a gazdasági átrendeződés, valószínű, hogy több iparág települ majd Nyugat-Európából keletebbre. Ha Magyarország politikailag instabil lesz, ha kiszámíthatatlan, sőt, ellenséges gazdaságpolitikát folytat a nemzetközi színtéren, akkor háttérbe szorul az átrendeződéskor. Márpedig az országnak és Szombathelynek is szüksége van a multik teremtette munkahelyekre. A kormányintézkedések pedig nem használnak a nemzetközi bizalomnak.

Ipkovich azért bizakodó, mert a Fidesz a verbális kritikák ellenére folytatja a Bajnai-kormány által elkezdett irányvonalat. Azért is bizakodó, mert Szombathely kellő számú lobbistával rendelkezik mind a jobb, mind a baloldalon. Itt tehát folytatódnak a fejlesztések, a városban látható rendetlenség nem romokat, hanem építkezéseket jelez.

„Ők is erre a sorsra jutnak”

Viszont kérdéses, mi lesz a sorsa a 86-os út felújításának, a váti repülőtének, a vasútfejlesztésnek. Ők azért a palamentben felhívják a parlamentben a figyelmet arra, hogy ezek a beruházások fontosak a tágabb régió számára is.

A végén Ipkovich filozofált egy kicsit, mondván, az állami posztok újraelosztása természetes egy kormányváltás után, az a kérdés, mekkora kört érint. Az már aggodalomra ad okot, ha egy erdészeti rt. vezérigazgatóját is ezen az alapon cserélik le, úgy, hogy a régi vezetőt szinte rendőrökkel kísérik ki a munkahelyéről, mint történt ez a szomszédos megyékben. De – tette hozzá – ha ilyen a rendszer, akkor azoknak, akik szerepet vállalnak ebben, tudniuk kell, hogy adott esetben ők is erre a sorsra jutnak.

Újságírói kérdésre kifejtette, az MSZP-frakcióban jó a hangulat, hisze most azok vannak ott, akik valóban tenni szeretnének. Mi pedig Nemény Andrástól kérdeztük meg, miért nem indul ősszel az önkormányzati választásokon. Mint mondta, most a parlamenti munkára koncentrál, hiszen a kisebb frakció miatt töb munka jut mindenkire. És a pártépítéssel is fogallkozni akar, de azért valamilyen szinten részt vesz majd a helyi politizálásban is.

 
 

 
  • #27augusztus.04.03:54AgroÚjVálasz
    Idézet: Antikomcsi
    jaja .
    A FIDESZ hazudik mi te barom állat.
    A vörösök mit csináltak 8 évig te kretén? Még be is vallották volt annyi eszük!
    ...

    Antikomcsi!

    Úgy látom te hagymakarikával iszod a koktélt és szalonásan kéred a fagyit.

     
  • #26augusztus.04.03:52AgroÚjVálasz
    Idézet: komondor
    Apropó, a vasihazafi.hu-n is megnevezett Györgyinek nagy lehet a hátszele, de hamarosan komoly teher fogja nyomni a vállát néhány elvtárssal együtt.
    ...

    Komondor!

    Arra az oldalra gondolsz amit egy 10 éves gyerek is megcsinál?Mert a szintje az:)

     
  • #25augusztus.04.03:51AgroÚjVálasz
    Idézet: Antikomcsi
    Az meglehet hogy nem vette be a dumát amit eddig nyomtatok.De az a helyzet ,hogy te valószinü nem értessz hozzá így neked tök mindeggy mit mondanak :)
    Az időtök lejárt.
    ...

    Kedves Antikomcsi!

    Engem nem tudsz beazonositani,nekem nincs félni valóm.
    Sok ilyen álmot hallotam mát de nem jött be.
    PL:a Jobbik nyeri a választást ....:)

     
  • #24augusztus.03.18:05komondorÚjVálasz

    Apropó, a vasihazafi.hu-n is megnevezett Györgyinek nagy lehet a hátszele, de hamarosan komoly teher fogja nyomni a vállát néhány elvtárssal együtt. jegyezzék meg: JOGOSULTSÁG
    Ez lesz a teher "nyomatéka".

     
  • #23augusztus.03.17:58komondorÚjVálasz

    Korrupció Szombathelyen, a kultúra üldözése és Ipkovich hazugságai:

    http://www.vasihazafi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=512:korrupcio-szombathelyen-es-ipkovich-hazugsagai&catid=2:vasi-aktak&Itemid=4

    Ezt is moderálják (cenzúrázzák)?

     
  • #22augusztus.01.23:29komondorÚjVálasz

    Izrael lerombolt egy teljes arab falut - A magyarországi sajtó nem tartotta hírértékűnek

    moderálva

     
  • #21augusztus.01.23:21komondorÚjVálasz

    Milliárdok vándorolnak az oktatásból MSZP- és Fidesz-közeli cégekhez

    moderálva

     
  • #20július.31.10:43HabermasÚjVálasz
    Idézet: kekec1.3
    Aki jobboldali az nem lehet más csak „fasiszta”, „antiszemita” és „újnyilas”. Idióta és infantilis hozzáállás.
    ...

    Okfejtésed hibás, mert a Jobbik szerintem közel van az általad említett szervezetek ideológiájához. Amúgy az Internacionálé éneklése engem is zavar :-)

     
  • #19július.31.10:39HabermasÚjVálasz
    Idézet: Antikomcsi
    Nyugi eljön még az az idő mikor ez a sok szar vén keshedt komcsi kipusztul mert sajnos csak így fog megtusztulni ez az ország a sok vöröstől.
    ...

    Utolsó mondatod az új parlamenti elnöktől van vagy ez önálló gondolat?

     
  • #18július.30.22:01AntikomcsiÚjVálasz
    Idézet: kekec1.3
    Aki jobboldali az nem lehet más csak „fasiszta”, „antiszemita” és „újnyilas”. Idióta és infantilis hozzáállás.
    ...

    Nyugi eljön még az az idő mikor ez a sok szar vén keshedt komcsi kipusztul mert sajnos csak így fog megtusztulni ez az ország a sok vöröstől.Ahogy egyik ismerősöm mondta egy fél generációnak még le kell folynia a dunán ,hogy itt rend legyen végre!
    ezek 8 évig csak hazudtak éjjel nappal ahogy a vezérük mondta meg loptak sikkasztottak milliárdokat.remélem a FIDESZ most kötelet ad a nyakukba!

     
  • #17július.30.21:57AntikomcsiÚjVálasz
    Idézet: Agro
    Hazudik a Fidesz éjjel és nappal,minden csatornán:)

    Az a baj aki ért a gazdasághoz azt nem veszik be a naracsos rizsát:)
    ...

    Az meglehet hogy nem vette be a dumát amit eddig nyomtatok.De az a helyzet ,hogy te valószinü nem értessz hozzá így neked tök mindeggy mit mondanak :)
    Az időtök lejárt.Hatalomra többé nem kerültök mocskos tolvaj banda.Figyelünk titeket és beazonositunk ne aggódj.Majd összefog még szükülni a valagatok mikor az ajtótokon bekopogunk!
    Amugy a világ egyik országában nincs még annyi korrupciós ügy mint ami itt van a sok tolvaj komcsi miatt!Vajon ez a kis szar oldal miért nem ir ezekről? Csak nem azért mert vörös?

     
  • #16július.30.21:53AntikomcsiÚjVálasz
    Idézet: Habermas
    Aki baloldali az nem lehet más csak "komcsi" és "56-os gyilkos". Idióta és infantilis hozzáállás...
    ...

    Miért a büdöss komcsikon kivül van más baloldal???

     
  • #15július.30.21:53AntikomcsiÚjVálasz
    Idézet: Agro
    Hazudik a Fidesz éjjel és nappal,minden csatornán:)

    Az a baj aki ért a gazdasághoz azt nem veszik be a naracsos rizsát:)
    ...

    jaja .
    A FIDESZ hazudik mi te barom állat.
    A vörösök mit csináltak 8 évig te kretén? Még be is vallották volt annyi eszük!

     
  • #14július.30.17:46MirigyÚjVálasz

    Drága Ipkovich!
    "A miniszterelnök ígérete szerint, a választási ciklus végére autópálya köti össze Szombathelyt és Győrt"
    Ennek a projektnek véletlenül nem Ön volt a főnöke? Ezt a projektet nem az Ön társaságában ígérte meg két MSZP-s miniszterelnök is?
    Ha tévedek bocsánat. Ha nem tévedek: akkor miért dumál itt bárki is most a jelenlegi kormány tevékenységéről?

     
  • #13július.30.16:07AgroÚjVálasz
    Idézet: kekec1.3
    Aki jobboldali az nem lehet más csak „fasiszta”, „antiszemita” és „újnyilas”. Idióta és infantilis hozzáállás.
    ...

    Kedves Kekec!

    Mondjuk van egy másik párt aki elindult liberálisként és most konzervativként van jelen?
    Vagy elindult MDF-ként és lett belőle Miépes?

    Vagy elindult Polgári Kör szervezőjeként és most a LOPPIK vezetöje:))

     
  • #12július.30.14:36salfa80ÚjVálasz
    Idézet: Agro
    Hazudik a Fidesz éjjel és nappal,minden csatornán:)

    Az a baj aki ért a gazdasághoz azt nem veszik be a naracsos rizsát:)
    ...

    Tévedtél barátom,ezt amit írtál az öszödi böszme
    mondta a szocikról.

     
  • #11július.30.12:44kekec1.3ÚjVálasz
    Idézet: Habermas
    Aki baloldali az nem lehet más csak "komcsi" és "56-os gyilkos". Idióta és infantilis hozzáállás...
    ...

    Aki jobboldali az nem lehet más csak „fasiszta”, „antiszemita” és „újnyilas”. Idióta és infantilis hozzáállás.
    Már csak azért is, mert a mai magyar politikai palettán jelenlévő jobboldali pártok –bármennyire is szeretné a baloldal – nem kapcsolhatóak össze a XX. Század első felében működő nemzetiszocialista, hungarista vagy fasiszta szervezetekkel. Ideológiailag sem!
    Ugyanez az MSZP-ről már nem mondható el. Igaz ugyan, hogy a pártjuk nevéből eltüntettek egy M betűt, de még mindig olyan áhítattal éneklik az Internacionálét a pártrendezvényükön, hogy Rákosi is örömkönnyekben tör ki valahol a pokol legutolsó szegletében.
    Kádár Jancsi, Horn Gyula stb. 1956-os szerepvállalása fölött pedig nem kellene ilyen hanyag eleganciával átsiklani; és azon sem kellene csodálkozni - kedves elvtársak-, ha az egészséges lelkületű magyarok viszolyognak azoktól, akik közösséget vállalnak a fent nevezett #@§$%ok utódaival.
    Na kedves szerkesztő, lehet törölni ezt a hozzászólásomat is, regisztrációval együtt!

     
  • #10július.30.11:25GedeonÚjVálasz
    Idézet: Agro
    Hazudik a Fidesz éjjel és nappal,minden csatornán:)

    Az a baj aki ért a gazdasághoz azt nem veszik be a naracsos rizsát:)
    ...

    "Az a baj aki ért a gazdasághoz azt nem veszik be a naracsos rizsát:)"

    Azokra gondolsz, akik számára a "gazdaság" és a "vadkapitalizmus" azonos fogalmak, ugye? Mert akik úgy gondolják, hogy nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért, azok "beveszik" a "narancsos rizsát".

     
  • #9július.30.09:26HabermasÚjVálasz
    Idézet: Antikomcsi
    Beszarok! Még ezek pofáznak. 2 bukott komcsi!
    takarodni fogtok ....Hamarosan....
    ...

    Aki baloldali az nem lehet más csak "komcsi" és "56-os gyilkos". Idióta és infantilis hozzáállás...

     
  • #8július.30.08:40AgroÚjVálasz
    Idézet: Antikomcsi
    Beszarok! Még ezek pofáznak. 2 bukott komcsi!
    takarodni fogtok ....Hamarosan....
    ...

    Antikomcsi!

    Szerintem huzzál vissza az óladba ott röfögj.

     
  • #7július.30.08:39AgroÚjVálasz

    Hazudik a Fidesz éjjel és nappal,minden csatornán:)

    Az a baj aki ért a gazdasághoz azt nem veszik be a naracsos rizsát:)

     
  • #6július.29.23:16SacherÚjVálasz
    Idézet: Sacher
    Ez a sajtótájékoztató már magában megmosolyogtató, de azért választottam mindkét képviselőtől egy-egy ütős elszólást:

    "kérdéses, mi lesz a sorsa a 86-os út felújításának, a váti repülőtének...
    ...

    Jav: természetesen Ipkovich

     
  • #5július.29.23:15SacherÚjVálasz

    Ez a sajtótájékoztató már magában megmosolyogtató, de azért választottam mindkét képviselőtől egy-egy ütős elszólást:

    "kérdéses, mi lesz a sorsa a 86-os út felújításának, a váti repülőtének, a vasútfejlesztésnek. Ők azért a palamentben felhívják a parlamentben a figyelmet arra, hogy ezek a beruházások fontosak a tágabb régió számára is" - lássuk be, Ipkovics úr szájából ez elég mókásan hangozhatott.

    "Újságírói kérdésre kifejtette, az MSZP-frakcióban jó a hangulat, hisze most azok vannak ott, akik valóban tenni szeretnének." - kíváncsi lennék, hogyen fejtette ki ezt Nemény András, szerinte a volt többségi mszp-frakció tagjai vajon mivel voltak elfoglalva? :)

     
  • #4július.29.21:01salfa80ÚjVálasz

    Vörösök fakulni kellene! Pár évtized múlva akár még
    rendes emberek is lehettek.
    Ennek a két szocinak, vastag bőr van pofikáján.

     
  • #3július.29.20:01BiancoÚjVálasz

    Ha ilyen ingereid vannak, inkább pelenkázd be magad, - cumit a szádba és kussolj!

     
  • #2július.29.19:30AntikomcsiÚjVálasz

    Beszarok! Még ezek pofáznak. 2 bukott komcsi!
    takarodni fogtok ....Hamarosan....

     
  • #1július.29.18:03kekecÚjVálasz

    Részemről játszhatunk.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

Újabb sarcok jöhetnek a padlón vergődő GDP nyomán?

Bár még csak ismerkedünk az új adókkal, a bruttó hazai termék 0,7 százalékos csökkenése már ismételt kiigazításokat eredményezhet.
 

Visszavonhatják a bioerőmű elvi építési engedélyét?

A szentkirályiak szerint az erőmű egyes építményeinek magassága jóval meghaladja a helyileg előírt 10 méteres maximumot.
 

Szégyenfoltok után szombathelyi gyöngyszemek – a II. Rákóczi Ferenc utca

Öröm, ha morgolódásaink után végre egy szépségre is felhívhatjuk a figyelmet. Szombathelyen jártunkban-keltünkben, a Fő térről az Isis szentély felé kanyarodva, sötétedés után fedeztük fel…
 

Osztrák műszerek vasi kórházakba

 

Ma délután robbantják a Latex liftaknáját

Megvan az első robbantás tervezett időpontja, ami után a liftakna roskad össze. A következő bummra egy hetet kell várni Szombathelyen.
 

 
 
 

 

Jogerős börtönbüntetés a megvadult sárvári markolósnak

A Szombathelyi Törvényszék érdemben nem változtatott az elsőfokú bíróság ítéletén, a rendőrautót kilapító férfi rács mögé vonul.
 

Osztrák műszerek vasi kórházakba

 

Beleszerettem a zöldturmixba

Durván hangzik, ha azt mondom, hogy azért ugrok ki reggel az ágyból, hogy megkezdhessem a reggeli kis rituálémat a turmixgépemmel?