Az oladi dombon sétáltam éppen egy jót, ledolgozva a vasárnapi ebéd kalóriamennyiségét,
amikor a következő látványban akadt meg a szemem:
A szemetelés mindig is kiverte nálam a biztosítékot, az meg pláne elgondolkodtató, hogy (a kegyeleti érzéseket is sértve) van olyan - valószínűleg sírköves ember -, aki a lecserélt követ illegálisan szórja ki ide. A legvérlázítóbb, hogy van olyan kő, amin még azoknak az elhunytaknak a neve is leolvasható, akinek az emléket a most feleslegessé vált gránitkővel szerettek volna állítani egykoron.
Amint lehetőségünk lesz, a nevek alapján megpróbáljuk kideríteni, hogy melyik cég vagy vállalkozó csinálta a most hanyagul és szabálytalanul kiszórt kövek felújítását vagy cseréjét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!