A Zagar albumok alapvetően hosszúak, mindkettő nagylemezetek túllépi a hetven percet. Ennyire tele vagy ötletekkel, vagy van ennek valami más oka?

Az albumok inkább koncepció szerint készülnek, az időkeretnek csak a technika szab határt. Mi arra törekszünk, hogy egy-egy lemez kerek egész legyen, a hallgató eljusson A-ból B-be. De általában sokkal több szám készül egy lemez felvétele során, mint amennyi rákerül. Ezekből van, hogy exkluzív számok lesznek - például csak rádiójátszáshoz, vagy a kiadó szeretne plusz számokat használni válogatásokhoz. De van, hogy a Zagar hangzásvilágtól nagyon elhúzó számok teljesen leforgácsolódnak, vagy például a sokkal elektronikusabb, akár szintetikus dobalapú darabokból lesznek az olyanok, mint az öcsémmel alkotott Demon Superior side project.

Mennyi időnyi anyag gyűlt fel a vinyódon?

Nem is tudom, rengeteg dologba belekezd az ember, főleg amikor lemezmegjelenés után keletkezik egy űr, hogy kiadtad már a kezedből, nem tudsz mit hozzátenni. Ilyenkor gyorsan magába szív az ember új hatásokat és számokat kezd gyártani. Így már akár két éve is születhetett volna egy új album, de mai füllel meghallgatva az akkor készített számokat ma már nem tenném fel egy Zagar lemezre. Egyébként a filmzenékkel, alkalmazott munkákkal, régi dolgokkal együtt biztos van egy öt lemeznyi anyag a gépemen.

Téged gyakran soroltak be easy listeningnek, downtempónak, lounge-nak, pedig érzek egyfajta monumentalitásra törekvést a zenéidben, ami mégsem annyira a felsorolt műfajok sajátja. Az ember olykor még egy nagyzenekart is el tudna köréd képzelni.

Az biztos, hogy a zenekar összes tagja - és ez az egyik összekötő láncszem is a tagok között - egyfajta hangulatra gerjed. Nem tudom pontosan megfogalmazni mi az, monumentalitás, pszichedélia, vagy tudatalatti asszociációk. Ez talán tényleg kissé különbözik a nyugati konform downtempo vonaltól.

Mit gondolsz, a külföldiek is kiérzik ezt? Ha valaki meghall titeket anélkül, hogy tudná, honnan valósiak vagytok, lecsapódik benne, hogy ez mondjuk nem Párizsban készült?

Jó példa a francia elektronikus zene, annak tényleg vannak olyan stílusjegyei, amik azonnal behatárolhatóak a maguk hanyag eleganciájával. Jó lenne magunknak betudni, hogy a magyar elektronikus színtérnek is van ilyenje. De nevezték a zenénket melankólikusnak, és volt olyan nyugati lemezkiadó is, aki azzal rázott le, hogy most biztosan szomorú, befordult korszakunkat éljük, de úgyis csinálunk majd pozitív lemezt is. De hát mi nem vagyunk szomorúak. Arról van szó, hogy a régiónkban van egy olyan attitűd, amit hajlamos az állandó nyugati hatások közepette élő kelet-európai ember elfelejteni. Mi nem a pozitív hangulattól kicsattanó hollywoodi rajzfilmeken nőttünk fel, hanem a Kisvkakondon és a Futrinka utcán. Mi, errefelé ilyenek vagyunk, ezt az arcot nem tudatosan öltöttük fel, ahogy az orosz irodalom se szántszándékkal lett olyan elvágyódó, mint amilyen.

Ha már itt tartunk: rendszeresen koncerteztek külföldön. Hogy álltok a nemzetközi áttöréssel?

Én nem hiszek már ilyen szavakban. Mi az áttörés? Ha egy zenekart egy időben mindenhol kiplakátolnak a világon és ránk zúdul a mediából? Ez manapság sajnos nem a zenekar vagy az akár jól megírt számaik érdeme, hanem a produkció mögött álló marketinggépezet diadala. Nekünk ilyenünk nincs, mi inkább átszivárgunk a réseken, egyik fórumról a másikra, szájról-szájra, vagy ha éppen felkapja valamelyik számunkat egy külföldi rádióállomás lelkes szerkesztője.

Zagar, színpadon, fények szorításában

Mi volt a legkülönlegesebb élményetek külföldön?

A legutóbbi ilyen Szentpéterváron volt, ahol a StereoLeto nevű fesztiválon játszottunk, olyan nevek között, mint Matthew Herbert, Erik Truffaz vagy Yuksek. A szervezők a benti nagyszínpadra szántak minket de csak az említett line-up után nagyon későn, hajnalban léphettünk volna színpadra, és mi inkább a kinti kisszínpadot választottuk, ahol fő időben játszhattunk. A koncertünk alatt aztán elkezdtek egyre többen gyülekezni az emberek és szinte már nagyobb tömeg volt, mint a nagy színpad elött az óriás csarnokban. De az igazi meglepetés csak akkor következett, amikor a Wings Of Love-ot játszottuk; a refrént kórusban énekelték velünk az emberek.

Úgy vettem észre, hogy ez a slágeretek nyitotta meg az utat a szélesebb nagyközönség felé is, ezt kezdték a kereskedelmi rádiók is rotálni. Nehéz volt összeboronálni a kvázi egymás riválisainak számító magyar énekesnőket? Hogyan zajlott velük a munka?

Mindenki egyből igent mondott, meg hát ismerjük is egymást fesztiválokról, állandóan találkoztunk, volt, akivel ez korábban is munkakapcsolatig is fejlődött, szóval nem volt bonyolult összehozni. A felvétel úgy volt, hogy mindenki megkapta az anyagot, csak a stúdióban találkoztunk, nem volt előtte próba, egy-két óra alatt fel is énekelték a Dívák az anyagot. Speciális hangulat uralkodott, érezték a lányok is, hogy nem sokszor fognak így együtt énekelni. Ezt a fajta hangulatot próbáltuk visszaadni Nagy András rendezővel is, mikor a klippet forgattuk.

Egyébként miért pont egy ilyen gospel-es kórusban gondolkodtatok?

Az egész lemeznek van egyfajta spiritális hangvétele, amit szerettünk volna olyasmikkel hangsúlyozni, mint például a borongós orosz liturgikus férfikórus egy-két számban. Ennek a koncepciónak a fináléjaként terveztük a Wings Of Love-ot, és ezért nyúltunk a gospel felé is, amolyan feloldozásként.

Egy dal kapcsán említetted, hogy kacsintgatsz a dub felé, ez reális?

Igen, de ez nem annyira új keletű dolog, a dub valahol mindig jelen volt a számainkban, mindig is használtunk analóg delayeket meg olyan repetitív minimál basszusokat, amelyek dub ihletettségüek voltak. Az meg személy szerint az én kattanásom, hogy mostanában elegem lett az instrumentalizmusból meg a fölösleges hangokból, és néha csak a dubot meg a német minimál zenéket tudom egyedül élvezettel hallgatni, - mindezeknek biztosan lesz egy lenyomata a következő lemezen, amiről inkább nem mondok semmi egyebet, mert babonás vagyok, és a végén még tök más lesz, mint amit most elmondanék róla :)

Hogy állsz a befolyásolódással? Hagyod, hogy belemásszanak dolgok a fejedbe, vagy nem örülsz, ha egy saját szerzeményedet visszahallgatva felfedezed valami másnak a hatásait?

Szerintem egy kreatív embernél a nyitottság az egyik legfontosabb jellemvonás. Abszolút befolyásolható vagyok, sőt szeretem hagyni magam befolyásolni. Ha nem így tettem volna, még mindig egy blues zenekarban játszanék Kaposváron. Fontos, hogy az ember mindig feszegesse a saját határait.

Ha fel kéne sorolnod öt olyan előadót, amik az elmúlt hetekben-hónapokban igazán nagy hatást tettek rád, mik volnának azok?

Mostanában vállaltam pár dj fellépést is, egy-egy ilyen alkalomra szinte ugyanúgy készülök, mint egy koncertre, rengeteg zenét hallgatok meg, mire összeáll egy-egy set. Flying Lotus és Gonja Sufi ami talán legutóbb megfogott, aztán újra felfedeztem az olyan Motown klasszikusokat, mint Bobby Womack, Marvin Gaye, vagy akár a korai Michael Jackson darabok. A német minimal zenék közül tetszenek Marc Romboy, Stephan Bodzin, Oliver Koletzki számai. De sokat hallgatom mostanában Robin Guthrie & Harold Budd ambient csodáit is.

koncentrálás közepette

Mit gondolsz a pillanatnyi zenei trendekről, hogy itthon még mindig a gumielektró és a drum & bass megy, míg nyugatabbra a kifinomultabb zenéknek is hatalmas terepe és közönsége van?

Ja, ez érdekes, mennyire szívünkhöz nőtt a drum & bass. Vannak azért haladóbb bulik, szerintem simán jön fel az a generáció, akik már lépést tartanak a nyugati tánczenei trendekkel. Annyira nagy lemaradás egyébként szerintem nincs. Viszont az jó, hogy a rétegződés egyre kevésbé van jelen, manapság lassan már csak egy óriási crossoverről beszélünk, minden műfaj hatással van a másikra.

Tavaly a Depeche Mode választott titeket előzenekarnak. Hogyan találtak rátok?

A világkörüli turnéjukat szervező Live Nation ügynökség küldte el nekik az anyagunkat, hogy mit szólnának hozzá, ha Budapesten mi nyitnánk meg az estet és elég gyorsan igent mondtak rá. A Universe Tour egyik állandó előzenekara a Motor volt egyébként, de Budapesten azt szerették volna, hogy mi játsszunk közvetlenül előttük. A Motor gyakorlatilag a mi előzenekarunk volt, amit először nem is értettünk, azt hittük, hogy ez valami vicc. Mindenesetre nagy dolognak tartjuk, hogy a tinédzserkori idoljainkkal játszhatunk egy színpadon.

Milyen filmet láttál utoljára?

Nagy filmfogyasztó vagyok, szinte minden nap megnézek egy mozit. Legutóbb Harmony Korine-tól néztem a Mister Lonely-t, de azok közül amiket mostanában láttam tetszett még a Garden State, a Woman in Trouble, vagy a svéd film új remekei, mint pl. Ondskan vagy a nálunk is vetített The Girl with the Dragon Tattoo.

Egyébként milyen érzés saját filmzenét a mozi széksoraiból visszahallani?

Nem tudom, észrevetted-e, hogy haverokkal teljesen más zenét hallgatni, akár otthon, mint egyedül. Valami hasonló, kollektív érzés van, amikor moziban ülök, tulajdonképpen akkor élem át a produkció hatását először. Ilyenkor én is a közönséghez tartozom.

együtt a dívákkal

Fogarasi Lászlóval, alias Yonderboi-jal tartod még a kapcsolatot? Dolgoztok esetleg együtt?

Néha beszélünk, de nem dolgozunk együtt. A Splendid Isolation turnéján itt-ott játszottam mint billentyűs. Mind a ketten a saját útunkat járjuk. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő, lehet hogy egy ponton még csinálunk valamit együtt.

Tervek a tarsolyban? Új lemez?

Mivel külföldön a Cannot Walk Fly Instead nemrég jelent meg, a német kiadó akar még kislemezeket kihozni róla, így például a Learn To Fall és a The Prophet Is A Fool c.számokból is megjelenik idén ősszel egy-egy single olyan külföldi producerek remixeivel, mint a Moonbootica, Eriq Johnson, de Bootsie is készít egy space hip-hop átiratot. Közben elkezdtünk az új lemezen is dolgozni, de hogy ez mikor lát napvilágot, azt még nem tudjuk.