A városi televízióban, no meg a hetilapban mindenki olvashatta a meghívót: Bárdossy László, a kivégzett miniszterelnök születésnek évfordulóján, vagyis ma, szentmisét mondanak a Ferences templomban, holnap koszorúzás a Szent Márton temetőben. Aláíró a MIÉP városi szervezete.
Ha eddig valaki nem tudta volna: Bárdossy László miniszterelnök, aki 1941-ben hadat üzent a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak, Szombathelyen született. Majd amikor a háború után a népbíróság háborús bűnök miatt halálra ítélte, kérésére itt is temették el. Sírja a Szent Márton temetőben található.
Akik tiltakoztak
Szóval van nekünk mit megkoszorúzni holnap délben. A kérdés, hogy kell-e? Őszintén szólva, a meghívó nem okozott túl nagy izgalmat a városban. Egyedül az SZDSZ Új Generációjának helyi szervezet gondolta úgy, hogy tiltakoznia kell. Szombat délelőtt röplapokat osztogattak a városban, Radnóti: Töredék című versére asszociálva: "Milyen korban élünk?" címmel.
Mint írták, számukra Bárdossy neve a gyűlöletet és az erkölcstelenséget jelenti. Úgy vélik, Bárdossy és (mai) elvbarátai nem tartoznak azok közé, akikre magyarként büszkék lehetünk Megemlékezni nem a bűnösökről, hanem az áldozatokról kell. (Úgy látszik, a liberalizmusnak is van határa.)
És akik eljöttek
Este ötkor jó hatvanan lehetnek a Ferences templomban. Sokukról látszik, ők csak szentmisére jöttek, függetlenül attól, kiért szól. De vannak, főleg az idősebb korosztályt képviselő urak, akiről lehet tudni: ők Bárdossyért vannak itt. A városi politikusok közül senki - úgy látszik, sejtik, hogy talán mégsem szerencsés itt megjelenni. A szentbeszéd felettébb óvatos. Bárdossy kitűnő neveltetéséről, széles műveltségéről, tanulmányiról, s politikai karrierjéről esik szó. Egészen a miniszterelnökségig. Itt abbamarad a történet. Inkább arról hallunk, hogy az isteni ítélőszék elé mindenkinek oda kell állni, és ott majd számon kérik, mint tett az ember a szabad akaratával. A mi dolgunk nem ítélkezni, hanem imádkozni egy ember lelkért.
Bár a politikusok hiányoznak, a közszolgálati MTV nem. (Az esti híradóban aztán kis képes hírösszefoglalót láthatunk a jeles, MIÉP szervezte eseményről.) De ha nem jött volna el az MTV, akkor sem süllyedt volna el nyom nélkül feledésbe a Bárdossy-emlékmise. A MIÉP helyi elnöke az oldalsó szószékről - megfelelő magasságba emelkedve -, kis kézi kamerájával alaposan rögzített mindent. Lesz mivel büszkélkedni! Én távozom.
Odakinn egy idősebb hölgy kicsit zavartan közli: ki lehet ez a Bárdossy? Valamikor tanult róla, de hogy mit? Ismerős hölgy érkezik: - Hol van ilyenkor egy rendes mise? - kérdi. A választ hallva hátat fordít a Ferences templomnak, s gyorsan elindul a Székesegyház felé.
D.J.
BÁRDOSSY László (1890-1946) "Politikus, miniszterelnök. 1922-től a külügyi pályán tevékenykedett, különböző beosztásokban. 1941 elejétől külügyminiszter. Teleki Pál halála után miniszterelnök. Aktív németbarát politikát folytatott. 1941-ben a Parlament hozzájárulás nélkül előbb a Szovjetuniónak, majd az Egyesült Államoknak is hadat üzent. 1942 márciusában ellentétbe került Horthyval, ezért lemondott. A háború után a népbíróság háborús bűnök miatt halálra ítélte, kivégezték." (Hadtörténeti gyűjtemény) |
Időközben egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben is tiltakoztak a Bárdossy-megemlékezések, illetve a rendezvények meghívójának a médiában való megjelenése ellen.