A vasi hobbitház, a szombathelyi kukások, az ötcsillagos vasi város és a kenguruk – Ezek volt a legnépszerűbb videóink 2021-ben

Na meg persze ott vannak az utca embere-videók is, amikből nem volt hiány.

Elég mozgalmas év volt 2021 a Nyugatnál, hiszen korlátozások ide vagy oda, igyekeztünk minél gyakrabban kamerát és mikrofont ragadni, hogy a legkülönfélébb videókat forgathassuk nektek. Most pedig így az év végével meg is mutatjuk, hogy mely videóinkat szerettétek a legjobban.

10. Március 8-án egy hímsoviniszta videóval köszöntjük a nőket

Az utolsó helyre egy vicces videóösszeállításunk férkőzött be, ami elég nagy sikert aratott. És ehhez semmi mást nem kellett csinálnunk, mint összegyűjteni kormánypárti politikusaink szerencsétlen „nőügyi” megszólalásait.

Ha egyszer a közbeszéd megtisztul az ilyen szexista és lealacsonyító stílustól, az ország vezetői pedig nem előírják, hogy mit kéne, hanem megkérdezik, hogy mit szeretne csinálni egy nő, a virágokra és bonbonokra talán már nem is lesz szükség – vélekedett fiatal kollégánk.

9. „A mindenszentek maradjon meg mindenszenteknek”

Halloween, mindenszentek, halottak napja. Az örökös vita Magyarországon. Vannak olyan fiatalok, akik már az átvett halloweeni hagyományba „nőnek bele” és vannak olyanok is, akik még inkább a magyar kultúrkörhöz jobban illő mindenszenteket tartják fontosabbnak.

Egyébként nem egy napra esik a kettő, de jelentős különbség van aközött is, hogy miként éljük meg őket. Míg a Halloween a halállal való szembenézésnek egy vidámabb formája, addig a mindenszentek az elmélyülést és az emlékezést szolgálja. Mi pedig kíváncsiak voltunk, hogy Szombathelyen hogyan vélekedik erről az utca embere.

8. Közlekedési szakértővel elemeztük az új szombathelyi kerékpárutak hibáit

KRESZ-parkba illő közúti jelzések, átgondolatlan elsőbbségi szabályok, fakoronába bújó jelzőtáblák, beláthatatlan átvezetés a forgalmas főúton. Ezeket a hibákat az új szombathelyi kerékpárút-hálózat két helyszínén találtuk, olvasónk hívta fel a figyelmünket rájuk.

Videókamerával felszerelve mentünk ki a helyszínekre még nyáron, és segítséget is hívtunk: Unger József közlekedési szakértő elemezte a fennálló állapotokat.

7. Egy csipetnyi Ausztrália Szombathelyen – Tudtad, hogy itt kengurukat rejt egy kert?

Mégis hogyan kerültek ide Szombathelyre kenguruk? Hogyan kell őket tartani és gondozni? Kinek való kenguru és kinek nem? Ez mind kiderül videónkból, ugyanis Varga Tamás örömmel beavatta a Nyugat.hu-t a kengurutartás rejtelmeibe, miközben a távolból csodáltuk a Bennett- és Parma-kengurukat kertje hátsó részében.

6. „Nem olyan nagy szám, de sajnos nekünk ezt kell csinálni” – Bepattantunk a szombathelyi kukások mellé

Mióta világ a világ, a gyerekek csillogó szemekkel nézik a nagy narancssárga autót, ami ráérősen rója az utakat és amiről folyamatosan fel és lepattannak a szorgos, szintén narancssárga ruhás dolgozók.

És bevalljuk, egy kicsit mi is gyereknek éreztük magunkat, amikor egy októberi napon beszálltunk az egyik szombathelyi sofőr mellé és a nyakunkba vettük a várost.

Elkísértük őket egy darabig, közben beszélgettünk, megnéztük, hogy mit és hogyan csinálnak, zárásként pedig a telepre is belestünk, hogy megmutathassuk azt is, mi lesz a szemetünkkel.

5. Sárvár a sárváriak szerint is ötcsillagos város?

Járvány ide vagy oda, Sárvár láthatóan fejlődik, mintha muszáj volna neki. A Sárvár lendületben Facebook-oldalon év elején felsorolták, hogy mit tervez az önkormányzat az 1,3 milliárd forintos kormányzati támogatásból.

Többek közt bölcsőde- és óvodafelújítást, a Csónakázótó környékének korszerűsítését (térfigyelő kamerák, sportlehetőségek, stb.), új parkolókat és útfelújításokat.

Ez mind jól hangzik, de vajon a sárváriak is érzik a fejlődést a mindennapok során? Riportunkban ennek járunk utána.

4. „Aki nincsen beoltva és kórházba került, még ki is fizettetném vele az ellátást”

Októberben ismét felszálló ágban volt a koronavírus-járvány, az akkori legfrissebb járványügyi adatok Egy nap alatt 44 áldozatot szedett a koronavírus 2021. October 26. 09:18 szerint egy nap alatt 1701 új fertőzöttet igazoltak és 44 áldozatot szedett a vírus. Tehát a helyzet cseppet sem volt rózsás.

Mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy a szombathelyiek kötelezővé tennék-e a koronavírus elleni védőoltást, ezért kimentünk a Fő térre, hogy megkérdezzük, hogyan vélekednek az emberek ebben a kérdésben.

3. Korlátozná-e azokat, akiknek nincs védettségi igazolványa?

Novemberben azt tapasztaltuk, hogy egyre erősebbek az ilyen hangok. Így megkérdeztük a szombathelyieket, mi a véleményük a járványszakemberek javaslatairól.

2. „Amikor más zár, mi akkor nyitunk” - Az utca emberét kérdeztük a boltok és szolgáltatások újraindításról

Áprilisban Orbán Viktor bejelentette, Szerdán nyithatnak az üzletek és indulhatnak a szolgáltatások – jelentette be Orbán Viktor 2021. April 06. 17:42 hogy szerda reggeltől újra kinyithatnak a több hete zárva tartó szolgáltatások. Ismét fogadhatnak látogatókat a kozmetikusok, fodrászok, az edzőtermek, Kiderült, hogy nyithatnak-e az edzőtermek vagy sem - frissítve 2021. April 07. 11:17 a ruházati és cipőboltok.

Mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy a nyitás napján mi a helyzet Szombathelyen és hogy mit gondolnak erről az egészről az emberek. Megkérdeztük, hogy biztonságban érzik-e magukat maszkban? Félnek-e a vírustól? Ismét járnak-e a fodrászokhoz, a kozmetikushoz?

1. Álmodott egy varázslatos világot magának – És meg is alkotta azt Jákon

Bevalljuk, nem lepődtünk meg, hogy ezt a videót néztétek meg a legtöbbször, hiszen mi is úgy véljük, ez lett az eddigi egyik leghangulatosabb alkotásunk.

A helyszín Ják, alig néhány kilométerre Szombathelytől, ahol egy zsákutcában igazi kincsre leltünk. Itt építgeti ugyanis földházát egy vasi építészmérnök, Kovács Gábor, most már közel hat éve.

Gábor minket is körbevezetett a csodaházikóban, közben mesélt kalandos életéről, karrierjéről, munkáiról, az elismeréseiről, Jákról és a hobbitházról, a terveiről, illetve arról is, hogy mennyire fontos neki a nyugalom és a természet közelsége.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video