Piros-fekete rangadót hozott vasárnap délután a kosárlabda Magyar Kupa, hiszen a döntőt az Egis Körmend és a Szolnoki Olaj játszotta egymással. A budapesti Syma csarnokban pedig a két kosárlabda fellegvári szurkoló tábor igazi kosárünnepet varázsolt.
A jó hangulatban aztán szoros kezdést produkáltak a csapatok. Az első pontokat Vojvoda szerezte, aztán Petty jóvoltából az első körmendi pontok is megszülettek. Az első negyedben komolyabb előnyt egyik csapat sem tudott szerezni. Hol egyik gárda vezetett egy-két ponttal, hol pedig a másik. A negyed végén Channels faultolta Kellert, a szolnoki két büntető betalált, ezzel egy pontos fórt szereztek a Tisza-partiak.
A második etapban aztán a Szolnok növelni tudta előnyét. A tízperc feléig a Körmend tartani tudta a lépést, aztán megtorpantak a vasiak. Vojvoda büntetőivel pedig már tizenegy pontos előnynek örülhettek a szolnoki szurkolók. A negyed végére tíz ponton belülre azért visszajött a Körmend.
A harmadik játékrészben aztán begyújtotta a Körmend a rakétákat. Főleg McKinney-Jones pontjainak köszönhetően kezdte el faragni hátrányát a vasi együttes. A negyedet egyébként 8-22-re nyerték meg a piros mezesek.
Az utolsó negyedben a Szolnok már teljesen tanácstalan volt. A szolnokiak sokszor már edzőjük utasításait sem tartották be. A Körmend köszönte szépen, élt a lehetőséggel. A negyed kezdéskor meglévő körmendi 7 pontos előny pedig végig kitartott. Magabiztos arcát mutatta a vasi együttes. Az utolsó percekben a Körmend már azt a luxust is megengedhette magának, hogy végigpattogtassa a támadóidőt.
A Körmend ezzel 7. alkalommal hódította el a Magyar Kupát.
Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője: Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőt uraltuk. A szünet után viszont sokat hibáztunk. Nem ültek a dobásaink, nagyon sok hárompontos kísérlet elrontottunk, a Körmend pedig feljavuló, agresszív védekezésével megvert minket.
Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője: Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire boldog vagyok. Hosszú idő után nyert a Körmend Magyar Kupát, azt hiszem, mindenféle túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy teljesen megérdemelten. Jól sikerült a felkészülésünk erre a hétvégére. Mindhárom mérkőzésen megvolt a csapat tartása, erőnlétileg a topon voltunk. Jól védekeztünk, és ma azt is elbírtuk, hogy Dickersonra sérülése miatt nem számíthattunk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra.