Kicsikét képlékeny a kisgazda szappanopera: előfordulhat, hogy mire elkészül ez a mondat, már nem az lesz a frakcióvezető, mint az elején.
Doktor Torgyán pártvezér és világutazó mögül kilépett a Fidesz, a teljhatalmú elnök ezzel el is veszítette a tekintélyét, meggyengült a helyzete. Az addig félistenként tisztelt politikus azóta egyre kétségbeesetten küzd, hogy valamit megőrizzen hatalmából. Mozgástere nem túl nagy, az egykori fenegyerekek beszüntették az utazgatás, a dinasztia-alapítás, a jó bulik lehetőségeit, ezzel is jelezve, hogy a demokrácia sajátos közép-európai fogalmába nem fér bele egy törvények felett álló nagymogul, aki sajátos keveréke a diktátornak és egy joviális KB-tagnak.
A történet egyébként végtelenül szennyes és borzalmas, nem véletlenül hátrált ki belőle a Fidesz. Ugyan vajon milyen párt az, amelynek az alkotmányát páncélszekrényben őrzik a cégbíróságon, és csak az elnöknek adják ki? És miféle alkotmány az, amiben rögzítik, hogy az elnök akkor is elnök, amikor már meghalt? Illetőleg: miféle szöveget tartalmaz, hogyha mindenki mindenkit kizárhat? És mi a francért kellett ezt az egész társaságot első osztályon utazgató államtitkárostól, felügyelő bizottságban ténykedő nagyfiún át, az önmagában éneklő miniszterjelöltig az országra rászabadítani?
Kitérőként egy mondat: valaki olvasóként nem reklamálta, hogy minek uszít már megint a média Torgyán-ügyben, miért nem hagyják békén az urakat dolgozni, azon ténykedni, hogy a népet felemeljék.
Én úgy látom: hagyták őket országlani majdnem két éven keresztül, azt csináltak, amit akartak, elutaztak Dél-Amerikába cseresznyét venni, környezetvédelmi kht-ban milliókat tapsoltak el, libériás inasok szolgálták fel a szarvasgombát, jutott Fradira, gyöpre, haverok üzleteibe, villára és még egyéb, fontos helyekre.
Ha ezt hagyni kéne, akkor tényleg csukjuk be a boltot, kövessük meg a komcsikat, hogy bocsika, tévedtünk, fölöslegesen lettek elzavarva, csak az arcok változtak, a feeling maradt ugyanaz, odafenn ezeknek jól megy, a többinek meg kuss, illetve kötelező a maximális tisztelet a nagyoknak, az isteneknek és az elvtársaknak.
Visszatérve az alapfelvetéshez, hogy ki van még a frakcióban, és éppen ki van kicsukva, igencsak követhetetlen és felfoghatatlan az egész, valamint egyre inkább emlékeztet a gittegyleti sztorira. A tanár úr már rajta ütött az egész csapaton, a számonkérés megvolt, a gitt - avagy a párt - egyre fogy, de a tagok (ne feledjük, mindenki főnök) bőszen irkálják kisbetűvel egymás nevét a nagykönyvbe.
Szép életkép. Mondjuk egy regényben tökéletes, de azért politikában igencsak necces, húzós, és velőtrázó.
(krámer)
