A szervezők elképesztő gondossággal és dobozragasztóval ragasztják össze a lefektetett gumiszőnyegeket. A konferanszié az érhetetlen és hallhatatlan beszédű őskövület, ős-főiskolás Igor, alias Kovács Tibor.
Senki ne törje össze magát, ha nem muszáj, mondja. Tavaly sikerült. Egyik ittas harcművészünk karját törte a küzdelemben. Külön szólnak is neki, idén vigyázzon magára. A harc előtt bemutatóra érkezik valaki. Várjuk is rendületlenül a kimondhatatlan nevű japán mestert, aki kék ruhában érkezik, s egy magyar srácot is hoz magával. Nyilván segít majd neki.
Mester és tanítványa
Mindketten meghajolnak, a nagymester tört magyarsággal köszön. Magabiztos. Elmondja mi a dzsudó. Dobási, esési, fojtási, és leszorítási technikák vannak. Bemutatnak néhány bravúrt. Egy lányka mögöttem, sajnálja őket, mondja, amit ezek csinálnak, az már neki fáj. Nekik viszont láthatóan nem. Először a mester vágja földhöz a tanítványát, majd fordítva. A siker nagy, az ováció nem marad el.
Nem demonstrálják sokáig tudásukat. Nincs is igazán szükség rá.
"Kérdés van?" - szólítja a nézőket a japán harcművész. -"Hugyha nem beszél jó magyar, segítsetek!" - teszi hozzá kedvesen.
1964 óta olimpiai sportág az övé. Mikor kezdte? - kérdezik a japánt. 12 éves korában, ma 26 éves. Sok éve, hogy Magyarországra jött. Minden héten kétszer jár nyelvórára, tudtuk meg. Meg van az eredménye. A beszélgetés hamarosan már nem a küzdősportról folyik. Arról faggatják, hogy hogyan írnak náluk, és főként, hogyan beszélnek. Felírja a nevét a táblára. Roppant érdekes.
Hazaszerető magyarok
Valaki megkérdezi, hogy érzi magát japánként Magyarországon. Azt mondja jól. Csodálja ezt a népet. Itt mindenki nagyon szereti a hazáját. Ez az, ami igazán tetszik neki. A magyarok nagyon hazaszeretők, mondja elragadtatva. Szeret itt lenni, de augusztusban mindenképpen haza kell mennie. Mester és tanítványa búcsúznak, jöhet a rég várt távol-keleti harc.
Két diákrektor-jelölt, két csapat, sok-sok küzdelem. PuczaMéter és Sali Junior a két jelölt szumócsapatokat delegált. Minden kör előtt rosszféle körtepálinka doppingolja a harcosokat. Érvénytelen, győztes nélküli küzdelem új felest követel tőlük. A hangulat így egyre fokozódik. Sőt a végére szintén már dől a jókedv. Pálinkaszagú söröshordók dülöngélnek a kör közepén. Pontosan kell betartani a szabályokat. A szumóban a gyorsaság is fontos nemcsak a technika - tudtuk meg, mi nézők.
A két csapat először válogatómérkőzéseket tart, természetesen csapaton belül. Minden pálinkavitéz megküzd a többi bajtársával. Öt-öt fő próbálja ki magát a többivel szemben mindkét oldalról. Az jut eszembe, ha minden menethez fél körtepálesz dukál, az fejenként legalább négy feles azaz két deci pálinka. És akkor még nem számoltuk az érvénytelen köröket.
Csoda, hogy a döntőbe jutók megállnak a lábukon. De megállnak, sőt bikaviadalt is rögtönöznek a közönségnek. PuczaMéter, az egyik rektorjelölt körbekergeti torreádorát a ringben. Tapsvihar. Őrjöngés. Gyerünk srácok, vegyük komolyan! Ez persze egyre nehezebben megy. A derű-nedű hihetetlen mennyiségben önti el a gyomrokat. Így nem csoda, ha vitézeink ki-kibicsakló lábakkal veszik a köröket.
Fel győzelemre!
Lássuk a medvét! A döntőbe négy játékos jut be. A tét nagy! Melyik rektorcsapat győz a bajnokságon? Befolyásolhatja a választást! Mindenki szeretne ügyes, gyors, rátermett diákrektort! Végtére mihez is kezdhetnének, szegény diákok, holmi nyámnyila, gyengekezű, ügyetlen vezérrel, nemde? A pálmát Sali Junior Harcosa vitte el, hosszú szoros küzdelem eredményeképpen.
A döntő harcban viszonylag azonos súlyú és testalkatú ellenfelek hadakoztak, hol az egyik, hol a másik talált jó fogást. Végül hajszálon múlott a győzelem, hisz mindketten szinte egyszerre repültek ki a ringből. A szerencsésebb fiú egy kicsivel később érte el a szorítót határoló kötelet.
A győztesnek gratulálunk, folytatás jövőre következik...
