Ezt hétfőn Bécsben Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke jelentette ki, aki Christian Kern osztrák kancellárral tárgyalt. A találkozót megelőzően Timmermans az osztrák közszolgálati televíziónak adott interjújában a Törökországgal kötött menekültügyi megállapodást "hatalmas sikernek" nevezte. Ezt azzal indokolta, hogy jóval kisebb számú menekült érkezik a nyugat-balkáni útvonalon. Úgy vélte, hogy következő lépésként hasonló egyezményre kell törekedni Líbiával és más országokkal is.
Timmermans hétfőn este részt vesz az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) konferenciáján, amelyet a bécsi Városházán (Rathaus) tartanak. Az osztrák kancellár, Christian Kern szerdán utazik Brüsszelbe, hogy Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Donald Tuskkal, az Európai Tanács vezetőjével és Federica Mogherinivel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével találkozzon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!