Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Önfeledt mulatás a városi bálon

Telt ház és hajnalig tartó báli hangulat jellemezte a városi bált. A bálozók a kezdetektől tesztelték az MSH parkettájának kopásállóságát.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyolc órakor kapunyitás, kilenckor polgármesteri megnyitó, aztán bumm bele a közepébe. Körülbelül így lehet összefoglalni a város bálját, amire több nappal korábban már elfogytak a jegyek, így csúsztatás nélkül állíthatjuk, telt ház volt a Sportházban…

A kezdeti bíztató jelek itt is folytatódtak, azaz dr. Ipkovich György polgármester sem húzta az időt hosszú bevezetővel. A megnyitót azzal zárta: "Csak azt kívánhatom, ropják hajnalig!" A vendégek pedig megfogadták a tanácsot, de előbb még a Haladás és a Savaria táncosai készítették elő a terepet és a hangulatot.

Úgy tűnik, a vendégek kifejezetten szórakozni jöttek

A Megyebállal szemben itt nem volt szükség hosszú időre, hogy az első páros a "jégre" lépjen, úgy tűnik a vendégek kifejezetten szórakozni jöttek. Hamar kiürültek az asztalok, a párok önfeledten ropták, bármilyen zene is szólt. A hangulatért ezen az estén két sztárvendég, Komár László és a Dolly Roll gondoskodott. Felcsendültek a nagy régi slágerek, és hogy mennyire örökzöldek ezek, azt jól szemlélteti, hogy még a legifjabb bálozók is kívülről fújták őket. A bál zenekara a Galaxy volt, az ő nevükhöz is sok elvásott tánccipő tapad.

Viszonylag nagy volt az átfedés a Megye- és a Városi bál vendégei között, de míg az előbbi inkább beszélgetős elitbál, addig az utóbbi már igazi, kicsit tombolós mulatás helyszíne. Politikusok is jöttek szép számmal, de mint a Megyebálon itt is kevesebb volt az ellenzéki politikus tavalyhoz képest. A "nagy hármas", a Wagner-Szabó-Ipkovich trió ezúttal sem jött össze, Szabó Gábor hiányzott a szombathelyi polgármesterek sorából. Talán majd jövőre.

Érdemes szót ejteni az MSH új díszleteiről

A lufikból összeállított táncoló párok voodoo bábuként lebegtek az asztalok felett, táncra ösztökélve a résztvevőket. (Ha valóban ezeknek a figuráknak köszönhető, hogy mindenki táncolt, akkor jövőre kérünk olyat is, ami a város tenyerébe hulló eurotallérokat formáz). A színpadi háttérfestmény elsőre szokatlan és érdekes, sőt másodikra is, de a tánc végére már egész barátságosnak tűnik. A tűzijáték azonban nem az, amire a névből következtetni lehet. Az "öt pukkanás füst nélkül" elnevezés sokkal találóbb lett volna rá. Füttyöt azonban nem érdemel a beltéri piró-party és nem is kapott, csak kicsit többet vártak az emberek, ez érezhető volt a lámpagyújtáskor fellépő csendből.

Az időrendi sorrendet felrúgva a végére hagytuk a tombolát. A szervezők ezúttal is újítottak, sikerrel. A rengeteg ajándékkal kecsegtető sorsolásra szépen fogytak a jegyek. Volt, aki egész tömböt vásárolt, hiszen a bevételt jótékony célra fordították. A tombolasorsolásra a vacsora alatt -azaz holtidőben- került sor és csak a három fődíjat lehetett átvenni a színpadon, a többit pedig az éj folyamán az előtérben. Ez meggyorsította a sorsolást és két finom falat között lehetett szurkolni. Természetesen most is volt olyan, aki a tucatnyi kisorsolt szám után örömében kirobogott a színpadhoz átvenni a nyereményét, de a műsorvezető lélekjelenlétének köszönhetően nem kellett megalázottan visszaballagni a helyére, hanem átvehette egy szám erejéig a kereket a Miss Hungary verseny tini győztesétől, Nagy Rékától.

Azért még ez is szép ajándék lenne, ha működtek volna a hangszórói

Sajnos a szervezők nem ellenőrizték a felajánlott nyereményeket, így volt akit otthon keserű meglepetés ért örömmel hazacipelt nyereményével. Egy városi képviselő az egyik fődíjat, egy TFT monitort zsebelhetett be a helyi monitorgyár felajánlásában. (Most nem lényeges, hogy Philips) Az már csak otthon derült ki, hogy a dobozon 17 collosnak feltüntetett kijelző helyett egy 15 collos monitor lapult a dobozban sérült csomagolásban. Azért még ez is szép ajándék lenne, ha működtek volna a hangszórói. Így viszont inkább bosszúság. Tavaly a megyebálon egy 100 ezer forintos, négyszemélyes síútról derült ki, hogy a vasárnap hajnalban kisorsolt nyeremény kedd reggelre szól, így az is elúszott, mivel tulajdonosa nem tudta hétfőn megoldani, hogy másnaptól ne menjen dolgozni és elajándékozni sem tudták a nyereményt. Kérdéses, vajon az ilyen nyeremények jó reklámot jelentenek-e a felajánló cégeknek? Természetesen a kérdés költői volt.

A bálozók kedve azonban töretlen maradt és hajnalig ropták. Szépen fogytak a látványos koktélok és senkinek sem kellett kipihenten hazamennie. Hajnali öt órára csendesült el az MSH környéke. A hét végén azonban újra áll a bál, lehet készülődni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés