Két vonat ütközött frontálisan Texasban

Egymásba rohant szemből két tehervonat kedden az Egyesült Államokban, a dél-texasi Amarillo közelében. A vonatok kigyulladtak, a lángokat több órás küzdelem árán sem sikerült eloltani kedd estig.

A vonatokon összesen négy mozdonyvezető volt, egyikük kiugrott az ütközés előtt, három kollégáját eltűntnek nyilvánították, mert a lángok miatt a mentők nem tudták megközelíteni a mozdonyokat. A mozdonyvezetők valószínűleg odavesztek a tűzben. Egyelőre nem derült ki, hogy kinek a hibájából történt a baleset, miként kerülhetett ugyanarra a vágányra egymással szemben haladó két vonat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek