A rendes játékidő Özil gólja, majd Bonucci tizenegyese után döntetlent hozott, a hosszabbításban is maradt a döntetlen. A tizenegyeseknél rengetegen kihagyták: Zaza, Pelle és Bonucci, illetve Müller, Özil és Schweinsteier. Az első tíz büntetőből hatan nem tudtak betalálni.
Végül a kilencedik körben Darmian tévesztése után Hector betalált, ezzel Olaszország kiesett, Németország a négy között.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.