Skócia jövőre ismét szavazna a Nagy-Britanniból való kilépésről

Nicola Sturgeon első miniszter vasárnap arról beszélt, hogy már jövőre megrendezhetik az újabb népszavazást arról, hogy otthagyják Nagy-Britanniát - írja a BBC. Sturgeon azt mondta, akkor jöhet referendum 2017-ben, ha a központi kormány úgy kezdi meg a kilépési tárgyalásokat a Brexit után Brüsszellel, hogy közben nem figyelnek a skótok jövőbeli státuszára. De az első miniszter azt sem tartotta kizártnak, hogy a skótok egyszerre maradnak az Egyesült Királyság és az EU tagjai.

Skóciában 2014-ben tartottak népszavazást a brit föderációból való kilépésről, a választópolgárok 85 százalékának részvétele mellett 55 százalék voksolt a Nagy-Britanniában maradás mellett. A Brexit után ismét előtérbe került Skócia függetlenné válása, a skótok többsége ugyanis az uniós tagság fenntartására szavazott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek