A Makrancos Kata nyerte a közönségszavazást

A idei évben 6 vidéki és határon túli színház 6 legjobb előadását láthatták a Színházi Szemle nézői, amelyek közül július 17-ig adhatták le voksukat honlapunkon az általuk legjobbnak tartott produkcióra.

Habár a szakmai zsűri – Bán Teodóra fesztiváligazgató, Györgyi Anna színművész, Sándor L. István kritikus és Dömötör Tamás rendező – értékelésének eredményére még várni kell, az már biztos, hogy a közönség kedvence a szombathelyi Weöres Sándor Színház Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása című előadása lett, Alföldi Róbert rendezésében.

WSSZ: Makrancos Kata
Mészáros Zsolt

A versenyprogram előadásai népszerűek voltak a budapesti közönség körében: közel 4000 színházkedvelő váltott jegyet a Szemle-előadásokra. Több esetben is napokkal előbb elfogytak a jegyek, a Jézus Krisztus szupersztár, a Makrancos Kata Szeretem azokat a darabokat, amik úgy politizálnak, hogy nem politizálnak 2015. May 16. 07:59 avagy a hárpia megzabolázása és a Tartuffe is teltház előtt futott.

A közönségszavazáson szintén ez a három előadás aratta a legnagyobb sikert. Összesen 326-an adták le voksukat, legtöbben, 50 százalék a Makrancos Katára, a második helyen a kaposvári Csiky Gergely Színház Jézus Krisztus szupersztárja végzett, amely a szavaztok 23 százalékát nyerte el, a harmadik kedvenc pedig a tatabányai Jászai Mari Színház által bemutatott Tartuffe lett, a szavazatok 12 százalékával.

A szakmai zsűri idén is több kategóriában díjazza majd a látottakat. Kiosztják a legjobb előadásnak, a legjobb női és férfi főszereplőnek, a legjobb női és férfi mellékszereplőnek járó díjakat, és egy különdíjat is. A díjátadót hagyományosan szeptember elején rendezik meg. Forrás: szabadter.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Alföldi Róbert szombathelyi Makrancosát kétszer is megzabolázzák a héten, ráadásul Budapesten

Az előadások helyszíne az Átrium Filmszínház lesz, ahol ma egy másik szombathelyi Shakespeare-darab, Czukor Balázs Hamlettje is debütál.

Szeretem azokat a darabokat, amik úgy politizálnak, hogy nem politizálnak

Muszáj pörgetni magunkban, beszélni róla: olyan sebeket tép fel, amiket kezelni kell. Kinek ezt, kinek azt.

Hírek