Csütörtök reggel tragédiára ébredtek a székesfehérvári Selyem utca lakói. Egy férfi a hatodik emeleten kimászott a tűzlétrára, majd a mélybe ugrott. A puffanás zajára sokan felfigyeltek. A tízemeletes épület aljában található szolárium alkalmazottja megpróbált a segíteni, de a 31 éves férfi azonnal meghalt. A helyiek szerint a férfi az egyik környező utcában lakott. Régóta beteg volt, de gyógyszereit nem szedte –írja a Bors.
A lapnak a közös képviselő beszélt arról, hogy épp kávét főzött, amikor az ablaka alatt megtörtént a tragédia. Az is hozzátette, hogy az eset sajnos nem egyedi, ugyanis nagyon sok az öngyilkosság a városban és előfordult már az is, hogy valakit ő beszélt le a halálos ugrásról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!