Mint ismert, már a Balaton Sound fesztivál területén kívül beverte a fejét és meghalt egy 23 éves lány, akit nem sokkal korábban az egészségügyi személyzet látott el rosszulléte miatt. A Blikk úgy tudja, az áldozat kábítószert fogyaszthatott a tragédia napján, majd őrjítő szomjúságot érzett. Több liter vizet megivott rövid idő alatt, ami agyödémát okozott nála. A bulvárlap megkeresésére Lovizer Dániel addiktológus elárulta, extrém esetről van szó. Több kábítószerre is jellemző, hogy extrém szomjúságérzetet váltanak ki fogyasztójukból, ám a legtöbb esetben pont abból adódik a probléma, hogy nem isznak elegendő vizet és kiszáradnak – fogalmazott a szakember.
A szerencsétlenül járt lány esetében pont az ellenkezője történt. Túl sok vizet fogyasztott, vízmérgezést kapott. Felhígult a vére, amitől kisebb lett enne az ásványi anyagok és a só koncentrációja.(forrás 24.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!