Elfogták a magyarországi bankok robbantásával fenyegetőző nőt

Elfogták azt a nőt, aki bankfiókok felrobbantásával fenyegetőzött Miskolcon és Budapesten - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Szabó Csilla tájékoztatása szerint július 14-e és 25-e között a 112-es központi segélyhívó telefonszámára olyan bejelentések érkeztek, hogy három miskolci és egy vidéki pénzintézetben bombát helyeztek el. A rendőrség munkatársai minden alkalommal ellenőrizték a telefonáló által megjelölt pénzintézetet, azonban sehol sem találtak gyanús csomagot.

A nyomozók ugyanakkor július 25-én este azonosították és elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 36 éves szikszói nőt, aki részletes beismerő vallomást tett, elmondva azt is, hogy tavaly négy budapesti pénzintézetet is fenyegetett.

A nő ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek