A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. az idén már az ország valamennyi általános iskolás korú, kitűnő tanulmányi eredményt elérő diákját cirkuszjeggyel jutalmazta - közölte Rétvári Bence, az emberminisztérium parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva. Az akció kifejezetten a tanulmányi munkában elért kimagasló teljesítmény jutalmazását szolgálja az iskolai tanév lezárultát követő nyári vakáció során.
A KLIK és a MÁV egyeztetésének eredményeképpen a diákok 90 százalékos, valamint kísérőik 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek, amennyiben a jutalom cirkuszjeggyel érkeznek. A kedvezményt nemcsak a Fővárosi Nagycirkuszba, hanem az akcióba bevont négy utazó cirkuszba látogatók is megkapják, Szombathely, Siófok, Balatonalmádi, Debrecen, Pápa, Révfülöp, Szekszárd és Bonyhád településeken.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!