Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételire

Azok a diákok adhatják be jelentkezésüket, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet. A pótfelvételin egyetlen helyre, kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni, és költségtérítéses helyek állnak rendelkezésre. Kivételt ez utóbbi alól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és magyar intézmények határon túli képzései jelentenek. Az e-felvételit legkésőbb augusztus 12-én éjfélig kell hitelesíteni az Ügyfélkapun keresztül vagy postai úton. A ponthatárokat augusztus 25-én hozzák nyilvánosságra, de azok nem lehetnek alacsonyabbak a július 26-án meghatározottnál. A pótfelvételi során még 7-9 ezren kerülhetnek be a felsőoktatásba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek