Úttörő-becsületszavunkra, október 24-én, pénteken, fél hét után két perccel nagy reményekkel, pozitív várakozástól fűtve vágtuk ki magunk előtt a szombathelyi OMK ajtaját. Vágytunk rá, hogy a program-előzetesben írtaknak megfelelően meggymárkával és kismackó szelettel a kézben valami újszerű, szellemes forgatag kavarogjon körülöttünk. Mert a szervezők, a budapesti Eleven Csoport egy kisebbfajta kulturális forradalmat harangozott be.
"Egy napra adjuk vissza a házak már-már eltűnő funkcióit, használjuk arra a házakat, amire valók!" - így a hívó szó, amire mi is egyetértően bólogattunk. A felvázolt nemes célhoz csaliként még egy múltidéző retro-bulit is odatűztek. Itt Szombathelyen, az országos kult-körút első állomásán valaki azonban nagyon eltévedt... Valaki, aki azt hitte, ez a körítésként feltálalt valami itt vidéken elég, sőt a helyi publikum ettől még hanyatt is vágja magát...
Tisztességes szervező, ha tudja mit akar, nem handabandázik...
Időutazás? Felemás az érzés, mint a pállott szagú hetvenes évekkel, valami volt, de... Bárhogy is nézzük, tisztességes szervező nem handabandázik, nem ígér túlontúl nagyot, nem dob be olyat, aminek aztán se híre se hamva... Például nem lódít divatbemutatót, Dj-ket (Palotait vagy Tituszt) és retro-büfét... Még ha egy vidéki hakni-körút kezdő löketeként, gyér érdeklődés mellett indul a buli, akkor sem. Mert valljuk be, nézelődő, hiába is dicsértük fentebb a pr-munkát, mégis roppant kevés volt. Alig lehettünk kétszázan...
A kölyökkor és a szocreál fogyasztó: baboskendő és a világító űrpisztoly
Nagy fájdalom, az első nagy csalódás: sehol az utasellátós szendvics, az Ági, a Mackó és a Mokka... a művházas retró-érzést egyedül a hagymás kenyér és a (valószínűleg mindig kapható) Márka hordozta. Skálakópés pécsi-kesztűs divatbemutató gyanánt (állítólag, mert mi elkerültük őket) egy-két beöltözött leányzó sétafikált fel és alá a folyosón.
A retro-érzés felkeltését szolgáló részleg, ahol a kölyök-időnkbe Poós Zoltán kultusztárgy-gyűjteményével repülhettünk volna, nem hozta a várt minőséget és mennyiséget. A múltidézés persze így is bejött, ehhez elég egy hátrányos helyzetű városlakón látni egy idejétmúlt kőkoptatott répagatyát... Persze, ki ne hatódna meg egy-egy Abbás tükör, felhúzható csibe, babos kendő vagy világító űrpisztoly láttán?!
A vitrin körül ácsorogva sziporkázunk, és csalódunk, csak ennyi? Nincs tematika sem. Pedig lehetett volna még mit mutatni, az utolsó pillanatok egyikében vagyunk, amikor még egy-egy IM vagy Világifjúsága, Hahota vagy Dolly Rollos vakációs háváj-lemez, nyugatról hozott vetkőző toll társaságában, némi utánajárással beszerezhető.
A retró-tágy kiállítás ötlete, ismerjük el, remek, hajbekár, hogy a poént sebtében, igénytelenül összecsapva lőtték le...
Amikor én még kislány voltam...
A reklám-blokkra, amit pár régi-vágású számítógépes monitor DVD-n keresztül közvetített, hamar lecsaptunk. A ráismerés kéjes érzése: Mert ez műanyag..., Ági van? - sóhajtottuk jólesően, ha tudtuk a szlogent. Mennyire ócskák és ügyetlenek, mai szemmel borzasztóan hosszúak, sokszor valódi információt, közölnivalót mellőző munkák, és milyen bájos jelenetek - ízlelgettük a süket képeket. Mert a mozgókép ezúttal néma lett, a hangot ugyanis mellőzték... és milyen jó lett volna, ha közbe-közbe egy-két híradó- és jellegzetes műsor-részlettel is kedveskedtek volna nekünk.
A könyv-szakosztály, a mozgó könyvesbolt kínálata pár kortárs kötetre rúgott. Amit szó se róla, vittünk volna, minta a cukrot, ha történetesen nem egy bulira készülünk, ahol általában nem centrumos nejlonzacsival és kötetnyi pénzzel a zsebben indulunk. Nem is fogyott az áru, a terjesztők a buli felénél már pakoltak is.
Mert ami működött, az jól működött...
Felemás volt az érzés, ezt tegyük hozzá, mert ami működött, az jól működött. Például a felolvasós és beszélgetős író-olvasó találkozó. Ahol kellemes hangulatban fiatal szerzők, Király Levente, Maros András és Varró Dániel reflektáltak a moderátor szerepben kérdezősködő Rieger Johannára (aki hajdanán a Zanzibár műsorvezetője volt). Valószínűleg a filmvetítésről is hasonlóképpen számoltunk volna be, azonban az irodalmi programmal párhuzamosan futott, így a főiskolás vizsgamunkákról lecsúsztunk. Ami a programból még várt ránk, az a közös turnéra elszánt zenekarok - Kimnowak, Hiperkarma és a Sziámi - koncertjei. Ezek is kifejezetten jók voltak, jó színpadképpel, profi technikával és tisztességes video-installációkkal.
Gyertek közezelebb! Még közelebb, legalább két métert, akkor valami olyan is kialakulhat, amit úgy hívnak, rock-koncert - rimánkodott a frontvonalról Kimnowak. A zenészek roppant kényelmetlen szerepbe kerültek, egy felemásra sikeredett körítés után némiképp csalódott, kisszámú sereget kellett felvillanyozniuk. Alig-alig akart kibontakozni a vágyott koncerthangulat, a közönség merev, passzivitásba vonult. A végén, a Sziáminál páran felbátorodtunk, úgy húszan közelebb kúsztunk, és végre adtunk a retro-érzésnek, mulattunk egy igazit...
Nem rajtuk és rajtunk múlt, hogy mégis felemásra sikeredett ez a kultikusnak csöppet sem mondható este...
