Kiégett egy hajó a Balatonban Siófokon

A siófoki vízirendőrök augusztus 23-án 16 óra 10 perc körül a siófoki vitorláskikötőbe mentek, mert hajótűzről érkezett bejelentés. A kikötőben egy lángoló vitorlást találtak, amelyet a helyi hajótulajdonosok próbáltak oltani. Az egyenruhások a szomszédos vízijárműveket – hogy azokban ne keletkezzen kár - haladéktalanul elvontatták, közben a katasztrófavédelem munkatársai eloltották a tüzet. A vitorláson senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt. A kiégett hajót a rendőrök a kikötőből egy telephelyre vontatták. (police.hu)

Kiégett egy hajó a Balatonban Siófokon
police.hu
Kiégett egy hajó a Balatonban Siófokon
police.hu
Kiégett egy hajó a Balatonban Siófokon
police.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek