A budapesti strandok 20 óráig tartanak nyitva

A budapesti strandok péntektől visszavonásig a szokásosnál egy órával tovább lesznek nyitva - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) az MTI-vel.

Mint írták, a kánikulára való tekintettel a BGYH által üzemeltetett strandok (Palatinus, Dagály, Római, Pünkösdfürdő, Csillaghegyi, Paskál) az augusztus 20. után megszokott nyitva tartás szerinti este 7 óra helyett este 8 óráig várják a felfrissülni vágyókat.
Hozzátették: a megszokott strandprogramok mellett a Római és a Palatinus strandon aquafitness órákat tartanak 14 és 15 órakor. A gyerekeket pedig izgalmas, játékos programok és versenyek várják a strand animátorai pénteken a Palatinus és a Dagály strandon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek