Halálos baleset történt csütörtök délután egy fővárosi filmstúdióban: egy dolgozóra díszletfal zuhant, ő pedig a helyszínen belehalt sérüléseibe – tájékoztatott a fővárosi katasztrófavédelem. A stúdió nem nyilatkozik, így nem tudni, hogyan, milyen körülmények között történt a baleset, és ki lehet felelős a történtekért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!