Több mint egymilliárd forintot fordít jövőre a kormányzat a magyar fesztiválélet fellendítésére. A támogatással azt szeretnék elérni, hogy ne kizárólag Budapest központú rendezvények legyenek, hanem vidéken is szervezzenek minél több színházi, kézműves vagy népművészeti eseményt. A pénzt, amely az idei duplája lesz szervezésre, promócióra vagy technikai fejlesztésekre használhatják fel a rendezvények szervezői.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!