Három ballisztikus rakétát bocsátott fel hétfőn Észak-Korea, amelyek az ország keleti partvidékén a tengerbe csapódtak - közölte a dél-koreai hadsereg.
Az egyesített vezérkar irodájának közleménye szerint a rakétákat Észak-Korea nyugati régiójából, a fővárostól, Phenjantól délre indították, helyi idő szerint nem sokkal dél után. Egyelőre további részletek nem ismeretesek.
A rakétákat nem sokkal azután bocsátották fel, hogy a G20 csoport csúcstalálkozójának hivatalos programján kívül, a kínai Hangcsouban találkozott a kínai és dél-koreai vezető.
A megbeszélésen Hszi Csin-ping kínai elnök kifejtette, hogy Peking ellenzi az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába telepítését, egyben megerősítette, országa elkötelezett a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésében.
Pak Gun Hje válaszul közölte, Észak-Korea negyedik atomkísérlete és rakétakilövései kihívást jelentenek Szöul és Peking kapcsolataira nézve is. Hozzátette, Phenjan provokációi súlyosan ártanak a Koreai-félsziget és Északkelet-Ázsia békéjének és stabilitásának.