Egy budapesti bevásárlóközpontban egy kisfiút szeméremsértő módon molesztáltak

Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága szeptember 9-én indított büntetőeljárást szeméremsértés elkövetésének gyanúja miatt állampolgári feljelentés alapján. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. szeptember 8-án 18 óra 10 perc körül T. Roland bement egy Budapest XI. kerületi bevásárlóközpont mosdójába és az ott tartózkodó kisfiúval szeméremsértő módon viselkedett. A kisfiú a cselekménytől megijedt és a szüleihez ment. A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható 24 éves férfit, akit 2016. szeptember 10-én 7 óra 5 perckor lakóhelyének közelében elfogtak. A férfit a rendőrök elfogását követően előállították és – őrizetbe vétele mellet – gyanúsítottként hallgatták ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek