5 perc alatt elfogták az angyalföldi szeméremsértőt

A sértett azonnal segítséget kért egy rendőrtől, aki a helyszínen elfogta a férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat B. Attila 44 éves budapesti lakossal szemben szeméremsértés vétség miatt. A férfi 2016. szeptember 12-én 7 óra 15 perckor egy Budapest XIII., Vizafogó sétányon lévő bokros területen egy arra sétáló fiatal nő előtt szeméremsértést követett el. A sértett a közelben lévő iskolarendőrtől kért segítséget, aki a nő által adott személyleírás alapján a helyszínen elfogta a férfit. A rendőrök B. Attilát előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek